Az korábbi bukott jobbikos elnök kioktatja a mostani bukott jobbikos elnököt.
„Tegnap este óta folyamatosan hívnak vagy írnak egykori vagy mostani jobbikosok, mit szólok Péter gyenge szerepléséhez. Nyilván az én helyzetem különösen érzékeny, hiszen az utódomról van szó, aki még az én időmben lett a párt szóvivője és akit én is támogattam elnökké választásában, így bármit is gondolok, elfogultsággal vádolhatnak meg. Ha jót mondok, azért, ha rosszat, azért. Egy dolgot tehetek, nem foglalkozom ezzel, és elmondom őszintén: nagyon mérges vagyok. Mérges vagyok, mert igazam lett.
ELŐRE SZÓLTAM PÉTERNEK ÉS LEGBIZALMASABB TANÁCSADÓINAK IS, HOGY EZ A KAMPÁNY ÍGY NEM FOG MŰKÖDNI,
és mivel beleálltam ebbe a vitába, elveszítettem a még Jobbikban politizáló barátaim 90 százalékát. Na, de miért is végzett az előbb titkos, később egyértelmű esélyesnek is kikiáltott Jakab Péter a negyedik helyen? Öt indokom van rá.
1. A Jobbik szervezeti leépülése
Ez a folyamat nem Jakab felelőssége, már az én elnökségem alatt megkezdődött. A néppártosodás 2013-tól meginduló folyamata szembeállította a párt vezetőségét és a tagság radikális magját. Utóbbiak egyre nagyobb arányban hagyták el a pártot, amely így elveszítette mozgalmi erejét. A hiányt csak részben sikerült pótolni az új irányzat híveiből. 2018 után pedig az összefogásba való betagozódás, majd a Covid miatti leállások elvitték a fókuszt a szervezetépítés fontosságáról.
Ez egyébként az összes ellenzéki pártot érintette, amelyek abba a kényelmes ábrándba ringathatták magukat, hogy saját strukturális válságukat a többiekkel való összefogás varázsszőnyege alá seperhetik. Ez most a DK-t leszámítva többeknél is megbosszulta magát. Ide tartozik az is, hogy a párt inkább Jakab brandjét építette, mint a Jobbikét. Sokáig úgy tűnt, ez jó ötlet, hiszen a népszerű vezető húzta felfelé a pártlogót. Most azonban éppen ő rántotta magával. A nagy országos hálózattal rendelkező, aktivisták tömegeire támaszkodó Jobbik már régóta csak egy mítosz. Néhány fellegvár maradt, és egy egyre kisebb hal a cápákkal teli ellenzéki akváriumban.
2. A lájkbuborék
Jakab Péter sorra döntötte meg az online rekordokat. Pörögtek a lájkok, dübörögtek a megosztások, hömpölygött a kommenttenger, robbant a net. Az elnöki performanszok és a Jobbik socialmedia osztálya mindenkit ledarált. Ebből pedig hatalmas és diadalmas buborék keletkezett, már-már léggömb, amely olyan magasságokban lebegett, hogy nem is látta a talajon zajló valóságot.
Egy pimasz parlamenti vitát lájkolni vagy egy vicces mémet megosztani azonban még nem jelent szavazói azonosulást. A mennyiség itt nem törvényszerűen alakul át minőséggé. Ha a közösségimédiás aktivitás lenne a politika mértékegysége, jó ideje Kasza Tibi lenne a köztársasági elnök, aki már régen lefogyasztotta volna elhízott nemzetünket. De, mint kiderült, nem így van. A lájkokból fújt léggömb szétdurrant, és elfonnyadt szövetként hullott bele a magyar valóságba.”
