2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Már a szlovén kormányt is támadja az EU

Kemény kritikát fogalmazott meg az Európai Ügyészség vezetője, aki azzal vádolja Szlovéniát, hogy beavatkozik az EU igazságszolgáltatási rendszerébe. Laura Codruta Kövesi azért bírálta a szlovén kormányt, mert még mindig nem nevezték ki az uniós testületbe delegált ügyészeket.


 
Janez Jansa szlovén kormányfő – amely ország jelenleg az EU soros elnökségét is adja – már többször is megígérte, hogy az új ügyészeket nagyon gyorsan megválasztják, ez azonban még mindig nem történt meg.

Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottsága előtt Laura Codruta Kövesi, az uniós nyomozóhatóság elnöke azt mondta, hogy Szlovénia beavatkozik az EU igazságszolgáltatásának működésébe és így az eredeti célt, az Unió költségvetésének megvédését a csalástól és a korrupciótól, nem lehet teljesíteni.

Az a tény, hogy egy tagállam beavatkozik egy uniós igazságügyi intézmény megfelelő működésébe, nagyon veszélyes precedenst teremt – mondta Kövesi, aki azt is hozzátette, hogy ügyészek nélkül jelenleg szlovén ügyekkel nem foglalkozhatnak, vagyis a szervezet Szlovéniában nem létezik.

Az idén június óta működő Európai Ügyészségnek 22 tagja van. Magyarország, Lengyelország és Svédország úgy döntött, hogy nem csatlakozik, Dánia és Írország pedig uniós csatlakozásukkor jelezték, hogy kimaradnak az EU igazságügyi együttműködéséből.


Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató