2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Már több mint 780 ezren látogattak ki a vadászati világkiállításra

Már több mint 780 ezren látogattak ki az október 14-ig tartó Egy a természettel – Vadászati és természeti világkiállítás rendezvénysorozatára, és az érdeklődés egyre csak fokozódik a különleges programok iránt – közölte a világkiállítás sajtóirodája az MTI-vel.  A szombati programokról ismertették: a FeHoVa Plusz kereskedelmi kiállításnak már az első két napját is rendkívüli érdeklődés kísérte, a vadászok éves seregszemléjeként ismert kapcsolódó rendezvényből pedig még hátra van két nap a Hungexpo E pavilonjában.  

A Kincsem Parkban szombaton 11.30-tól a Történelmi Lovas Egyesület látványos bemutatóját, majd agarász-, solymász-, elöltöltőfegyveres- és vadászíjász-bemutatót tekinthetnek meg az érdeklődők.

A D pavilon színpadán 11.30-tól a topolyai Cirkalom Táncegyüttes előadásával kezdődik a délvidéki nap szombaton. Ezután Kelemen Zsolt és bandája Agarász csárdás című előadása, majd a Szelence Énekegyüttes és a magyarkanizsai táncosok programja szórakoztatja a látogatókat.

A kutyás mesterkurzus is folytatódik a D pavilonban: 10.30-tól a retrievereké, 14 órától a német vizsláké a színpad. A Vadász talk show vendége 15.30-tól Hidvégi Béla Conklin-díjas világvadász, a Safari Club International magyarországi chapterének alapítója lesz. Utána 16 órától a színpadon megjelennek a magyar vadásztörténelem legjelentősebb alakjai, továbbá Sissi hercegnő és Madame de Pompadour is, ezt követően pedig a vadászdivat szerelmesei divatbemutatót láthatnak. A napot a Hungarikum gálakoncert fellépői zárják 17 órától.   

A sajtóiroda felhívja a figyelmet arra, hogy parádés programmal veszi kezdetét 12 órakor a Hősök terén az ország első számú történelmi hangulatú lovasversenye, a Nemzeti vágta, amely a világkiállítás egyik kísérőeseménye.

A sportprogramokon kívüll számos magyar kulturális, turisztikai, gasztronómiai és történelmi hagyomány is megelevenedik az Andrássy úti Vágtakorzón. Kaposmérőn, a híres Kassai-völgyben szombaton nyílt napot tartanak történelmi, honfoglalás kori lovas bemutatóval és interaktív foglalkozással. A kaszói vadasparkban egész hétvégén zajlik majd a nemzetközi vérebfővizsga. Mindkét helyszín meglátogatásához előzetes bejelentkezés szükséges. A szombati programokról további információk ezen a linken elérhetők. A közlemény szerint pénteken, a világkiállítás hetedik napján közel 30 ezer látogatója volt a Hungexpónak, ezzel a központi helyszínt már több mint 125 ezer ember látogatta meg. Hozzátették: a Fátyol Iskolaprogram keretében az első héten több mint 16 ezer diákot látott vendégül a világkiállítás.

Képgaléria

(Kattins a képre a nagyobb méretért)
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató