2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Vidnyánszky Attila: Majd, ha Noárnak is lesz hat gyereke, akkor majd leül vele beszélgetni

Az ultraliberálisokból álló LIBE bizottság tényfeltáró küldöttsége a kulturális élet kapcsán Vidnyanszky Attila és Fischer Tibor mellett az ellenzéki megmondóembert, a dadogós rappert, NoÁr-t hívta meg.

Vidnyánszky Attila kezet sem fogott a bohóc Molnárral...

Molnár Áron (noár) elmondása szerint az általa feltett kérdésekre válaszul az igazgató videót mutatott neki a telefonján a focizó unokájáról, és megkérdezte tőle, hogy van-e gyereke. Amikor erre nemmel válaszolt, Vidnyánszky állítólag azt mondta neki:

neki hat van, és ha Molnárnak is lesz ennyi, majd leül vele beszélgetni.

A „kultúra helyzete intézményi szinten” panelbeszélgetésre elhívták Áront is. A másik két meghívott fél Vidnyánszky Attila volt és Tibor Fischer, a Mathias Corvinus Collegium képviseletében – írta a színész Facebook posztjának bevezetőjében. 

„Magyarországon a kulturális térben is súlyosan csorbulnak a jogállami normák és az emberi jogok. Sajnos nem szakmai viták folynak, hanem ideológiai viták. Önök ezzel kapcsolatban sok mindent hallgattak végig pro és kontra a napokban. Ezért engedjék meg, hogy a személyes példámon keresztül meséljem el az intézményi szintű jogtalanságokat, emberi jogaink semmibevételét a Színház- és Filmművészeti Egyetem, az SZFE történetén keresztül. Ez leképzi a hatalom arroganciáját és törvénytelenségét” – írja a színész és rapper. 

Az SZFE-n végzett előadó először találkozik személyesen azzal a Vidnyánszky Attilával, akit aktivistaként többször élesen és személyeskedve támadt. Hosszú bejegyzésében többször Guy Verhofstadtra hivatkozik, és összességében támadja a felsőoktatás szerkezetátalakítását. 

Forrás: Mandiner nyomán

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató