2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Márki-Zay: A számok alapján nem nekem kell visszalépni

„Ezen számok alapján nem nekem kell visszalépni, de ezt közösen kell megbeszélni” – ezt Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje mondta arról, hogy a Medián friss mérése szerint 33 százalékon áll Karácsony Gergely 24 százalékával szemben, miközben Dobrev Klára vezet 37 százalékkal.

Márki-Zay Péter szerint a Medián mérésének mindannyiuk számára mérvadónak kell lennie, ehhez pedig hozzátette, hogy saját mérésük is lesz, és ezeket a számokat figyelembe véve kell eldönteni, hogy kinek kell visszalépni.

Arról is beszélt, hogy ma is tárgyalni fognak, de a holnapi napig dönteni kell. Azt mondta, a felmérések alapján a jelenlegi jelöltek közül ő a legesélyesebb Orbán Viktorral szemben, és kizárólag ő rendelkezik kellő tartalékkal, mivel a másik két jelölt csak a kormányváltók harmadát tudja megszólítani: „Már most megindult a Fidesz eróziója, ha látnak egy hiteles, vidéken is sikeres jelöltet, akkor át fognak állni.”

Azt is elmondta a műsorban, mennyire büszke arra, hogy Dobrev Klára, nőként Magyarországon ebben a versenyben legsikeresebb politikus volt. Szerinte ebből is látszik, hogy a magyar társadalom ma már sokkal felvilágosultabb ebben a kérdésben.

„Dobrev sikere megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor a 2010 előtti katasztrofális eredmények, amelyek kétharmadot adtak akkor a Fidesznek, és a rengeteg milliárd, amit a Fidesz Gyurcsány lejártatására költött, pont Dobrev Klárát teszik a legkevésbé esélyesnek Orbán Viktorral szemben” – fogalmazott Márki-Zay.

Korábbi kijelentése miatt, miszerint „Dobrev Klárával nem lehet Orbán Viktort leváltani”, elnézést kért, de gyorsan azt is hozzátette, hogy az összes jelenlegi felmérés ezt mutatja. Azt viszont elismerte, hogy a DK nélkül nem lehet leváltani Orbán Viktort.

Márki-Zay Péter kedd este az ATV-nek még megismételte korábbi kijelentését, hogy kész az utolsó pillanatban visszalépni.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató