2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Kiszivárgott a Facebook tiltólistája, amire több magyar zenekar és a Kuruc.info is felkerült korábban

Idáig több mint négyezer személyt és szervezetet tiltott ki a Facebook terrorizmushoz, gyűlölet-bűncselekményhez és egyéb bűncselekményekhez való kötődésük miatt, írja a Gizmodo az Intercept által megszerzett lista alapján, amelyen magyar szervezetek is megtalálhatók. A magyar érintettek egy részéről korábban már lehetett tudni, hogy tiltás alá fonta őket a Facebook.

A kitiltások egyébként nagyban összecsengenek az Egyesült Államok kormánya által hivatalosan veszélyesnek tartott személyekkel és szervezetekkel. Ezeket a Facebook három különböző sávba sorolta be.

A legfelső, legsúlyosabb megítélés alá tartozó sávba került személyek és oldalak „súlyos offline károkozás” miatt kerültek ide, vagyis civilek elleni erőszakos cselekmények, szervezett bűnözéssel való összejátszás, illetve védett tulajdonságokon alapuló károkozásért mellett való kiállás miatt. Ide tartoznak a terrorcsoportok és terroristák is értelemszerűen – ezen csoportok vagy személyek dicsérete, támogatása vagy megjelenítése a tartalom eltávolításával jár.

A második sávba „erőszakos, nem állami kötődésű cselekvők” tartoznak, mint a szír polgárháború lázadói. Ezek esetében korlátozott, erőszakhoz nem köthető dicséretet enged csak a Facebook, de minden mást eltávolít. A legenyhébb, harmadik sávba olyan szervezetek és személyek kerültek, amelyekről a Facebook megállapította, hogy megsértik a gyűlöletbeszédre és a veszélyes szervezetekre vonatkozó irányelveit, vagy „offline erőszak elkövetésének szándékát” mutatják, ugyanakkor „korábban nem feltétlenül követtek el erőszakot, vagy védett tulajdonságaik alapján nem feltétlenül szorgalmaztak erőszakot mások ellen”.

A lépéssel párhuzamosan a Facebook minden egyént vagy csoportot letiltott, amely bekerült a lista bármelyik sávjába – az első sávba kerültek 70%-a egyébként terrorizmushoz köthető szervezet vagy egyén, de van 500 gyűlöletkeltő csoport is köztük.

Az Intercept által közzétett listán szereplők 53,7%-a terrorizmushoz köthetőnek, 23,3%-a militarizált társadalmi mozgalomnak, 17%-a gyűlöletcsoportnak, 4,9%-a bűnözőnek, és alig 1%-a erőszakos nem állami szereplőnek minősül.

Magyarok a listán

A több mint négyezer szereplőt tartalmazó listán 26 magyar kötődésű említés található, köztük zenekarok, szervezetek, illetve a Facebookról még 2017-ben letiltott Kuruc.info is, de megtalálható a listán a Nyilaskeresztes Párt is.

Minden magyar szereplő a „gyűlölet” kategória alá esik, a zenekarok többsége – többek között a Divízió 88, az Egészséges Fejbőr, a Magozott cseresznye, Nimród, Oi-Kor, Romantikus erőszak, Titkolt ellenállás – szkinhedzenekarként ismert.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató