2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

FeGyőr: Nincs kizárva, hogy leszek én még miniszterelnök-jelölt

A Momentum volt elnöke a Jelennek adott interjúban azt mondta: szívesen befejezte volna mandátumát, de a mostani helyzet új lehetőségeket ad neki. Szerinte a Fidesz látja, hogy az előválasztás megmozgatta az országot, és úgy gondolja, ha felkérnék, vállalna kormányzati pozíciót - de azért nem mindent, mert szerinte önkritikusnak kell lenni.

Fekete-Győr András Benyó Ritának a saját maga ellen indított bizalmi szavazással kapcsolatban elmondta, volt egy belső vita azzal kapcsolatban, hogy az előválasztás első fordulójában elért eredményeket hogyan értékeljék, és milyen következménynek kell születnie. Ő úgy gondolta, hogy a nyugat-európai tisztességes hozzáállás ilyenkor az, hogy a párt első embere úgymond felajánlja lemondását egy bizalmi szavazás keretében.

Mint mondta, 27 éves kora óta volt a Momentum pártelnöke, nekik a kezdetekkor semmijük nem volt, se tanácsadó, se pénz, csak a bátorság és a tenni akarás, ma viszont a pártnak megközelítőleg félmillió szavazója van, vagyis komoly sikert értek el közösen. Fekete-Győr úgy látja, ő volt a fő arca a Momentumnak ebben a kampányban, de a közösség nem szereti a következmények nélküliséget, és szerinte ez jól van így, örül, hogy van rotáció a párt vezetésében.

 
Amikor arról kérdezték, hogyan lett ő a Momentum miniszterelnök-jelöltje, azt mondta: nem látta magát a döntéskor Magyarország miniszterelnökeként, de látta magát egy jó kampányt futni, bejutni a második fordulóba. "Ez az elején volt, utána már nem" - tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a párt két emberben gondolkodott, Donáth Annában és Fekete-Győr Andrásban.

Úgy gondolja, hogy az Instagramon egy jóval lazább imidzset mutatott, de az is ő, bár szerinte itt ezt túltolta. szerinte nem lehet egy ennyire széttartó karaktert, stílust mutatni, ezt megtanulta ebben a kampányban.

Fekete-Győr hangsúlyozta: ha koalíciós kormányzás lesz, akkor az egy hat frakcióból álló szövetség lesz, ezek között lehet hogy lesznek egymáshoz közelebb állók, de mindenki egy szövetségben lesz. Arra a kérdésre, hogy a választásokig mit fog csinálni, azt mondja, "tolni fogja" Márki-Zay Péter kampányát.

Rossz lett volna, ha Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter elindulnak mindketten, akkor kockára tették volna a jövő évi kormányváltás esélyét, mert akkor Dobrev Klárának lett volna relatíve a legnagyobb esélye nyerni, és a Momentum ezt nem szerették volna, hogy ő jöjjön ki győztesen - fejtette ki a politikus. Karácsonynál azt érezték, elfogyott az erő, a meggyőződés, a lendület, de Márki-Zay azt tudta üzenni az embereknek, hogy ő "jön fel", a Momentumnak pedig azt kellett erősítenie, aki erősödik. Szerinte Karácsony részéről egy taktikai hiba volt nem az országot járni, hanem Márki-Zayjal foglalkozni, ebből tanulni kell.

Fekete-Győr azt mondta, a következő hetekben lesz listaállítás, bízik benne, hogy ő maga is parlamenti képviselő lesz jövőre. Minden idejét arra fogja fordítani, hogy tolja a momentumos jelölteket, járja az országot.

Arra a kérdésre, hogy Márki-Zay mennyire veszélyezteti az összefogást, azt válaszolta, szerinte nem veszélyezteti. Mint mondta, a Momentum választói már 2019-ben eldöntötték, mit kell csinálni, kaptak egy megbízást, hogy közösen kell indulni, az emberek ezt akarták. Bárki, aki nem tudja ehhez magát tartani, és ezt felrúgja, annak nincs helye ebben a történetben. Szerinte nem kell félni a vitáktól, mert a nap végén ott lesznek egymás mellett. Nem egyszerű az Orbán-rendszer után egy új országot építeni, ebben lesz vita, lesz fájdalom - tette hozzá.

Fekete-Győr szerint nem akarják, hogy a Gyurcsány-féle politikai logika, kultúra, a 2010 előtti "nokiás dobozok világa", a káoszkormányzás dominánssá váljon, nem akarják, hogy ez határozza meg az új Magyarországot. Szerinte ugyanakkor Dobrev ugyanebből a kultúrából érkezik, és bár nem mondja, hogy nincs esélye legyőzni Orbánt, csak jóval kevesebb, mint Márki-Zaynak. Hozzátette, hogy van helye Gyurcsánynak és a DK-nak ebben a szövetségben, mert van tapasztalatuk, ami értékes.

Szerinte a Fidesz látja, hogy megmozgatta az országot az előválasztás. Úgy fogalmazott, "Rogán hülyét fog kapni" amikor meglátja, hogy Márki-Zay a miniszterelnök-jelölt, ha viszont Dobrev lesz az, akkor folytatják a stratégiát, amit elkezdtek.

Közölte, hogy 2019-ben volt csúcson a Momentum, de közbejött a covid, nekik a karanténpolitizálás nem jött be, a Momentum tere ugyanis az utca, a piacok, ezek hiánya nagyon visszavet egy parlamenten kívüli pártot. Elmondta, hogy ha felkérnék, vállalna kormányzati pozíciót, de nem mindent, mert szerinte tudni kell, ki mit tud megcsinálni, önkritikusnak kell lenni.

Fekete-Győr azt mondta, szívesen befejezte volna a mandátumát, de ez a helyzet most egy új lehetőséget ad.

Arra a kérdésre, hogy nekifutna-e még egyszer egy miniszterelnök-jelölti kampánynak, úgy fogalmazott: szerinte el tud jönni az a pillanat a jövőben, mikor azt tudja mondani parlamenti tapasztalattal, adott esetben kormányzati tapasztalattal a háta mögött, hogy megérkezett, megtanulta, amit meg kellett. "Semmit sem szabad kizárni" - tette hozzá.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató