2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Az IDEA Intézet megnézte, hogy kik szavaznak Márki-Zayra

Egy fiatalos, a fennálló ellenzéki struktúrát kritikusan látó, a többi jelölt táborától jobbra álló, de nem kifejezetten jobboldali vagy konzervatív szavazói réteg támogatta az előválasztás első fordulójában Márki-Zay Pétert – derül ki az IDEA Intézet legfrissebb elemzéséből.



Az IDEA Intézet 2021. szeptember végén, október elején készített közvélemény-kutatása megvizsgálta az előválasztás első fordulójában kisebb meglepetést okozó Márki-Zay Péter első fordulós, pillanatnyi szavazói bázisát. A kutatás indításakor már tudott volt, hogy a második fordulóba Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter jut. Az azonban csak a vizsgálat utolsó napjára derült ki, hogy hármójuk közül Karácsony Gergely visszalép, úgyhogy ezt a helyzetet a kutatás nem tudta külön tesztelni.

Az IDEA elemzése kizárólag azt vizsgálja, hogy kik szavaztak az első fordulóban Márki-Zay Péterre. Vagyis arra voltak kíváncsiak, hogy milyen társadalmi háttérrel és politikai beállítódással rendelkező szavazók szavaztak az első fordulóban Hódmezővásárhely polgármesterére. Inkább a tendenciákat és nem a konkrét százalékos értékeket vizsgálták.

A kutatás szerint Márki-Zay első fordulós szavazóinak talán legfontosabb jellegzetessége, hogy jóval fiatalabb, mint a társadalmi átlag.

A szavazóknak ugyanis közel a kétharmada saját bevallása szerint 40 év alatti, és ezen belül is egyharmadot is meghaladja a 30 év alattiak aránya. Márki-Zay tehát egy olyan korosztály tagjait szólíthatta meg az első fordulóban, amelyről korábban azt lehetett vélelmezni, hogy passzív és politikailag érdektelen.

A korosztályi megoszlásnak egyébként egyenes következménye, hogy először is a szavazók között a 60 éven felüliek társadalmi megoszlásukhoz képest erősen alulreprezentáltak voltak; másodszor gazdasági státuszt tekintve a tanulók közel egyötödét tették ki a hódmezővásárhelyi polgármesterre szavazóknak, végül pedig sajátosan alakult a Márki-Zayra szavazók párthovatartozása.

Azt is megvizsgálták, hogy milyen politikai karakter jellemezte a Márki-Zayt preferálókat. A szavazók között ugyanis a teljes népességen belül mért arányhoz képest magasabb volt az LMP-sek aránya, valamint tekintélyes részt tettek ki a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és leginkább a Momentum szavazói. A momentumosok tehát Fekete-Győr András mellett vélhetően Karácsony Gergelyt és Márki-Zay Pétert támogatták. Kétségtelenül érdekes pontja az IDEA-felmérésnek, hogy a Kétfarkú Kutya Párt szimpatizánsai közül sokan elmehettek az előválasztásra, és jelentős részük Márki-Zayra adta le a szavazatát az első fordulóban.

A IDEA-kutatás még egy tényezőre hívja fel a figyelmet. A Márki-Zay-szavazók közel negyede ugyanis nem rendelkezik pártpreferenciával, tehát a jelenlegi pártpalettáról nem tudott választani, vagy nem akart választani, de a fennálló rendszerrel elégedetlen volt. Ezért azt a jelöltet kereshette – erre persze empirikus bizonyíték nincs –, aki legmesszebb helyezkedik el a bevett ellenzéki pártoktól. Hiszen a Márki-Zay szavazók erősen Fidesz-ellenesek, döntő többségük, közel 70 százalékuk sosem szavazna a kormánypártra, és feltűnően magas körükben a Mi Hazánkat elutasítók aránya is.

Értékbesorolásukat vizsgálva egy jelentős részük középen áll, többségük azonban inkább liberális. Bal-jobb tekintetében nagy részük áll középen, majd inkább baloldali, további részük pedig jobboldali – olvasható az IDEA-felmérésben.

Összességében tehát egy fiatalos, a fennálló ellenzéki struktúrát kritikusan látó, a többi jelölt táborától jobbra álló, de nem kifejezetten jobboldali vagy konzervatív szavazói réteg támogatta az előválasztás első fordulójában Márki-Zay Pétert

– vonja le a következtést az IDEA Intézet.

A végén nyitott kérdésként hagyják meg, hogy ez a sajátos szavazói háttér mennyire változott a beáramló új szavazókkal, a fiatalok aktivitása mennyire tartható fenn, illetve képes-e Márki-Zay néppártosítani, azaz jóval szélesebb társadalmi rétegek felé nyitni szavazótáborát - írja az ATV.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató