2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Kocsis megalázta Jakabot a parlamentben: "nem a bilincs kattant, hanem ön" - Videó

Kocsis Máté napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy 6-700 ezer ember részvételével lezajlott ugyan „a színjáték”, de kétszer ennyien írták alá a petíciót azok, akik nem szeretnék hatalomban látni ezt az ellenzéket.

Hozzátette

„várják meg, amíg mi is indulunk egy választáson”.

Köszönjük a vidám pillanatokat, gratulálunk Gyurcsány Ferencnek a rendezéshez, a végén egy nagy győztese lett: ő maga és a Demokratikus Koalíció – mondta Kocsis. Hozzátette, hogy egyértelmű, hogy a nagyobb frakciók politikai súlya, befolyása nagyobb, ez a DK lesz. Ezzel szemben az MSZP a sír szélére került, Jakab felé fordulva azt mondta, az ő pártvezetésével a Jobbik elvesztette támogatóinak kétharmadát, és hozzátette neki címezve:

„nem a bilincs kattant, hanem ön”.

Majd folytatta a sort: a Momentum is gyenge teljesítményt ért el szerinte, az LMP „fotoszintetizál, a Párbeszéd pedig sosem létezett”. „Egy fénylő csillag van ott, Gyurcsány Ferenc és pártja” – mondta. Azután arról beszélt, hogy sok üdvöskéje volt már az ellenzéknek, most lett egy új, egy új messiás, Márki-Zay Péter, de pont ő tette világossá, hogy nem fogja „gyurcsánytalanítani” a közéletet, sőt, közös kormányzásra készül a DK-val.

„Márki-Zay lesz az, aki visszasegíti Gyurcsányt a hatalomba”

- fogalmazott.

A kormány nevében Dömötör Csaba államtitkár állt fel, és arról beszélt, mennyire nem jobboldali ember, politikus Márki-Zay Péter. Idézett tőle, például olyat, amikor arról beszélt az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, hogy Gyurcsány tapasztalatai segíthetnek felzárkóztatni az országot, illetve amikor arról beszélt, hogy programjában baloldali és liberális elemeket is megvalósítani.

„Hol mondana ilyet egy jobboldali politikus? (…) Milyen jobboldali dolgozna azért, hogy a DK-é legyen a legnagyobb frakció? (..) Mely jobboldali politikus dolgozna a posztkommunisták hatalomba kerüléséért?”

- sorolta a kérdéseket Dömötör, aki szerint: „aki távolról és közelről is úgy néz ki, mint egy baloldali politikus, aki páros és páratlan napokon is úgy cselekszik, mint egy baloldali politikus, az baloldali politikus”.
 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató