2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Mateusz Morawiecki: Fejezzék be Lengyelország fenyegetését!

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő mintegy negyven percig tartó, szenvedélyes beszédben ismertette hazája álláspontját a szuverenitási kérdésben az Európai Parlament keddi ülésén.

A konzervatív politikus visszautasította, hogy uniós politikusok zsarolják és fenyegessék Lengyelországot. Többször leszögezte, hogy az ország az Európai Unió tagja akar maradni, de egy olyan integrációban érdekelt, ahol mindenkire ugyanazok a játékszabályok vonatkoznak. Ursula von der Leyen bizottsági elnök a lengyel alkotmánybíróság döntése nyomán jogállamisági eljárást helyezett kilátásba Varsóval szemben.

Az Európai Unió a demokrácia elvein alapszik. Éppen emiatt nem maradhatunk csendben, amikor az országunk támadás alatt áll.

Ebben a teremben is igazságtalan és pártatlan módon támadják Lengyelországot

– mondta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európai Parlament strasbourgi ülésén. A testület kedd délelőtt a lengyel alkotmánybíróság friss döntéséről, és a lengyel “jogállamisági válságról” rendezett vitát, ahol a konzervatív miniszterelnök kemény hangvételű, majdnem negyven perces beszédben utasította vissza a lengyel jogállamiságot ért uniós vádakat. 

Beszédének legelején Morawiecki leszögezte: az uniót válságok sora sújtja, például a migráció vagy az energia területén, így most arra kellene keresni a választ, hogy miképp lehet jobb jövőt teremteni a polgároknak. – Mi nem megyünk sehova.

Lengyelország egy erős és bátor Európában érdekelt – fogalmazott Strasbourgban Morawiecki, akinek beszédét a képviselők számos alkalommal tapssal és bekiabálásokkal szakították meg. A kormányfő leszögezte azt is, hogy a lengyel kormány igenis az Európa-barát többséghez tartozik, ám ez nem jelenti, hogy ne lennének aggályai az európai irányváltással kapcsolatban.

“Az emberek nem vakok. Nem tehetünk úgy, mintha nem súlyos kihívások állnának előttünk” – mondta a miniszterelnök az unió vezetésének címezve.

Sérelmezte azt is, hogy az EU-ban ma első- és másodrendű tagok vannak, a régi és új tagállamok közötti különbségtétel pedig élesebb mint valaha. A jogállamiság fogalmát boncolgatva többször kijelentette, hogy az EU-ban mindenkire ugyanazoknak a játékszabályoknak kellene vonatkoznia, és mindenkinek be is kellene tartania ezeket. – Erről szól a jogállamiság.

Az viszont elfogadhatatlan, hogy egyes tagállamok esetében mindenféle jogi alap nélkül hirdessenek büntetőítéletet – húzta alá, hozzátéve:

“A fenyegető hangnemet határozottan visszautasítom! Lengyelország egy büszke ország. Az uniós politikusok nem zsarolhatják Lengyelországot”.


Kifejezetten a lengyel alkotmánybíróság döntéséről szólva Morawiecki elmondta, hogy amiatt érkezett Strasbourgba, hogy elmagyarázza a határozatot, mert arról rengeteg álhír terjed az EU-ban. Egyúttal megerősítette a korábbi varsói véleményt, miszerint az uniós jognak kizárólag olyan területeken van elsőbbsége, ahol arra a tagállamok felhatalmazást adtak. Lengyelországban az alkotmány – és nem a nemzetközi szerződések – számít a legmagasabb rangú jogi aktusnak.

“Ha szuperállamot akarnak, akkor erről miért nem kérdezik meg a szuverén államokat?” – kérdezte, többször kijelentve, hogy Lengyelország igenis teljesíti az uniós szerződésekből eredő kötelezettségeit. Mateusz Morawiecki kitért arra is, hogy tragikusnak tartja, amikor országát demokráciából leckéztetik, és fiatal demokráciának nevezik Lengyelországot.

Forrás: Magyar Nemzet

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató