2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Hét rendőr ellen emeltek vádat, amiért durván megvertek egy embert a fogdán

Csoportosan elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat hét rendőr ellen, akik az intézkedés helyszínén, majd a kapitányság befogadó és előállító helyiségeiben is többször bántalmaztak egy férfit – számolt be róla a Központi Nyomozó Főügyészség a PestiSrácok.hu-nak elküldött közleményében.  

                       
Június 3-án este Budapesten a rendőrök garázdaság miatt intézkedtek egy férfi ellen. A férfi ellenszegült és a rendőrökre támadt, ezért előállították egy kerületi rendőrkapitányságra – áll a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.

A vádirat szerint a rendőrök a férfit már az intézkedés helyszínén, majd pedig a kapitányság befogadó és előállító helyiségeiben is többször bántalmazták. Amikor a férfi ellen intézkedni kezdtek, az egyik rendőr megragadta a nyakát, és azt több másodpercig kisebb erővel szorította. A férfi ellenált, eldobta az autója kulcsát, és egy széket rúgott az egyik rendőr felé, aki erre ököllel fejen ütötte őt. A kapitányságra érve a korábban a sértett nyakát megszorító rendőr megragadta a férfit a felső testén, és erőszakkal egy sámlira nyomta le, miközben ököllel a hasát ütötte. Később egy rendőr – a korábbi bántalmazó és egy kollégája támogatásával – gázspray-t fújt a teljesen zárt légterű előállító helyiségbe, ahol a sértett egyedül volt. Egy óra elteltével egy újabb rendőr, és a gázspray fújásában részt vevő két rendőr ment be az előállító helyiségbe, ahol kitartóan rugdosták, és tenyérrel, valamint ököllel ütötték a férfit.
A férfi sorozat bordatörést és a felső testén zúzódásos sérüléseket szenvedett. A légmell kialakulása életveszélyes állapotot idézett elő, amely orvosi segítségnyújtás nélkül nem lett volna elhárítható – olvasható a főügyészség közleményében. Az egyik gyanúsítottat rendőrök viszik el a letartóztatásról szóló bírósági ülés után. Több olyan rendőr is volt, aki nem vett részt a férfi bántalmazásában, de a történteket nem jelentették, azzal szemben nem léptek fel. Az ügyészség szerint egyikük támogató jelenlétével segítette az elkövetést, így valamennyien bűncselekményt követtek el. A fogdán történt bántalmazásban részt vevő három rendőr szolgálati viszonya megszűnt. Közel négy hónapig voltak letartóztatásban, az általuk elkövetett bűncselekmények akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetőek.

Forrás: Központi Nyomozó Főügyészség közleménye

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató