2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Óriási vereséget szenvedett Biden: a demokraták elvesztették Virginiát

A republikánus Glenn Youngkin nyerte Virginia állam kormányzóválasztását az Egyesült Államokban.

Az eredmény azért óriási meglepetés, mert Youngkin kezdő politikusnak számít, 2020 őszéig egy magántőke alapot vezetett és csak 10 hónapja jelentette be, hogy indul a választáson. Ráadásul ellenfele a 2017 előtti kormányzó, a demokrata Terry McAuliffe volt, aki csak azért nem állt az elmúlt négy évben is az állam élén, mert Virginia alkotmánya ezt nem engedi, a 2017-es választást addigi helyettese nyerte. A választást az LMBTQ-propagandához való hozzáállás döntötte el: McAuliffe (Biden és Obama nyomására) bejelentette, hogy engedélyezni fogja az iskolákban az LMBTQ-érzékenyítést, akkor is, ha a szülők azt nem engedik, Youngkin ezt élesen ellenezte. A demokraták úgy tűnik, New Yorkban is óriási vereséget szenvednek: mindegyik választási tövényjavaslatuk elbukik a népszavazáson. 

Egészen az utolsó hetekig a demokrata jelölt előnyét mutatták a közvéleménykutatások. Október 23-án aztán Barack Obama, majd október 26-án Joe Biden is elment Virginiába McAuliffe mellett kampányolni. Obama beszédében kiállt amellett, hogy az iskolákban tanítsák az úgynevezett "kritikai fajelméletet", amely egyszerűen arról szól, hogy a fehérek elnyomók és rasszisták. A jelenlegi elnök, Biden beszéde pedig végig Donald Trump szidalmazásáról szólt, és megpróbálta Youngkint úgy beállítani, mint aki Trump egyik legnagyobb híve. Ezzel azonban úgy tűnik, ellentétes hatást ért el, a választók nem elfordultak Youngkintól, hanem mellé álltak. Már csak azért is, mert közben a Kongresszusban Biden nagy lármával bejelentett "szociális" törvényét még a demokratákkal sem tudta elfogadtatni, erről azonban egy szót sem ejtett. 

Ráadásul közben

A DEMOKRATA MCAULIFFE BEJELENTETTE, HA Ő LESZ A KORMÁNYZÓ, ENGEDÉLYEZNI FOGJA, HOGY AZ ÁLLAMI ISKOLÁKBAN A KISKORÚ ISKOLÁSOKNAK LMBTQ-ÉRZÉKENYÍTŐ FOGLALKOZÁSOKAT TARTSANAK A SZÜLŐK TUDTA ÉS BELEEGYEZÉSE NÉLKÜL. A REPUBLIKÁNUS YOUNGKIN TERMÉSZETESEN FELHÁBORODOTTAN TILTAKOZOTT ÉS JÓL LÁTHATÓAN A SZÜLŐK MELLÉ ÁLLTAK.

A Breitbart közben kinyomozta: McAuliffe magániskolába járatja a gyerekét, ahol nem tartanak ilyen jellegű foglalkozásokat.

A KAMPÁNY HAJRÁJÁBAN ÓRIÁSI FELHÁBORODÁST VÁLTOTT KI, HOGY EGY VIRGINIAI ISKOLÁBAN EGY SZOKNYÁT VISELŐ, MAGÁT TRANSZNEMŰNEK BEÁLLÍTÓ FIÚ MEGERŐSZAKOLT EGY 15 ÉVES LÁNYT A WC-BEN, RÁADÁSUL AZ ESET UTÁN MÉG A LÁNY APJÁT TARTÓZTATTÁK LE,

mert az iskolaszék előtt tiltakozni próbált. Youngkin megígérte a "kritikai fajelmélet" betiltását és a lány megerőszakolásnak kivizsgálását is.

A választás estéjén nagyon gyorsan kiderült, hogy a demokrata jelölt veszteni fog. McAuliffe magyar idő szerint hajnali fél négy (helyi idő szerint este fél 11) előtt kiállt beszélni, azt mondta támogatóinak, hogy minden szavazatot meg kell számolni, majd gyakorlatilag mindenkit hazaküldött, hogy ne kelljen már kedd este elismeni a vereségét. Youngkin győzelmét végül több, mint két órával később jelentették be a hírtelevíziók, amelyek még akkor is húzták-halasztották a dolgot, amikor már matematikailag is lehetetlen lett volna a demokrata győzelem. A Breitbart megjegyzi: a korábban a republikánusokhoz közelálló Fox News megint kínos éjszakán van túl, legutolsóként közölte Youngkin győzelmét, akkor, amikor már a baloldali hírcsatornák is megtették.

Youngkin az exit poll szerint nem csak az állam lakosságának 72 százalékát kitevő fehér szavazóknál nyert magabiztosan, de az 5 százalékot kitevő latino (dél- vagy közép-amerikai származású spanyol ajkú) szavazóknál is. Virginiában a kormányzó-helyettest is közvetlenül választják, itt is a republikánus jelölt nyert, Winsome Sears, aki egyébként fekete nő, sőt a főügyész is - aki az állam igazságügyi miniszterének számít, de egyben a vezető ügyész is, és közvetlenül választják- valószínűleg republikánus lesz. 

Sears győzelme után üzent is a demokratáknak, akik szerint az Egyesült Államokban még mindig faji elnyomás van: "Ha nem vennétek észre fekete vagyok, és fekete voltam egész életemben". A jobboldal szimbolikus győzelme, hogy az első fekete nő, aki Virginiában választást nyert, republikánus és nem demokrata, bizonyítva, hogy nem a bőrszín dönt, hanem a politika.

Az Egyesült Államokban több más államban is voltak választások, vagy népszavazások ezen a napon.

A SZÉLSŐBALOLDAL MINNESOTA LEGNAGYOBB VÁROSÁBAN, MINNEAPOLISBAN IS ÓRIÁSI VERESÉGET SZENVEDETT, AHOL NÉPSZAVAZÁSON HATALMAS TÖBBSÉGGEL UTASÍTOTTÁK EL, HOGY MEGSZÜNTESSÉK A RENDŐRSÉGET,

és a helyét úgynevezett "közbiztonsági osztály" vegye át, amely csak szükség esetén alkalmazna rendőröket.

Valószínűleg New Yorkban is óriási vereséget szenvednek a demokraták: mindegyik választási tövényjavaslatuk elbukik a népszavazáson, amellyel azt akarták elérni, hogy kellő ellenőrzés nélkül lehessen szavazni a választásokon.

Forrás: Origo

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató