2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Szijjártó: Az Európai Bizottság menjen továbbképzésre Kelet-Ázsiába migrációügyben

A külügyminiszter szerint azért lenne jó, ha a Bizottság és annak az elnöke elmenne Kelet-Ázsiába, mert akkor megnézhetnék, hogy miről is szól a való világ.

Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít az Európai Unió és Közép-Ázsia együttműködésének, főleg napjainkban, amikor az afganisztáni helyzet miatt az egész világ példátlan biztonsági kihívásokkal szembesülhet – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Biskekben a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.

A miniszter kirgiz kollégájával, Ruszlan Kazakbajevvel tartott közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy

talán soha ennyi európai figyelem nem irányult még Közép-Ázsiára, mint most”.

Szerinte ennek egyik oka, hogy a világgazdasági változások növelik a keleti térségek szerepét, míg a másik a nemzetközi beavatkozás afganisztáni kudarca. Hangsúlyozta: utóbbi ügyben „Brüsszel hibát hibára kezdett halmozni”, s a 2015-ös helyzetben is tapasztalható, felelőtlen nyilatkozatok látnak napvilágot, amelyek növelik egy „új, minden eddiginél súlyosabb migrációs hullám kialakulásának veszélyét”. Ez a koronavírus-járvány idején pedig nem pusztán biztonsági és civilizációs, hanem komoly egészségügyi kockázatokat is hordozna magában – tette hozzá.

Szijjártó Péter hibának nevezte azt is, hogy Brüsszel nem kérte ki a közép-ázsiai országok véleményét, amikor nagy számú afgán bevándorló befogadására buzdította őket. Kijelentette, hogy a magyar kormány egyetért a térségbeli államok álláspontjával, miszerint az Afganisztánban kialakult válságot Afganisztánban kell megoldani. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy a migránsok befogadása helyett inkább az Európai Uniónak is a határvédelmet kellene támogatnia jelentősebb forrásokkal. „Úgy tűnik, hogy

az Európai Bizottság és annak elnöke a mai napig nem érti a határvédelem jelentőségét, ezért lehet, hogy helyes lenne, ha továbbképzésre eljönnének Közép-Ázsiába,

és megnéznék, hogy miről is szól a való világ, és mi lenne, ha Európára több százezer vagy akár millió migráns rátörne Afganisztánból” – fogalmazott.

Mire jó a kétoldalú politikai együttműködés?

A miniszter emellett arról is beszélt, hogy a jó kétoldalú politikai együttműködés már kézzelfogható gazdasági hasznokat hoz Magyarország számára. A kirgiz-magyar kereskedelmi forgalom idén eddig 56 százalékkal nőtt, és a végső előkészítés fázisába értek ahhoz, hogy jövő tavasztól a WizzAir közvetlen légi járatot indítson Budapest és Biskek között. Hozzátette,

megállapodás született az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről is.
Továbbá fontosnak nevezte az oktatási kapcsolatokat, és közölte, hogy a 150 magyarországi ösztöndíjas helyre idén 483 kirgiz hallgató jelentkezett. Kitért arra is, hogy október elejétől megindult a magyar nyelv oktatása Kirgizisztán egyik legnagyobb állami egyetemén.

Végezetül leszögezte: Magyarország nagyra becsüli Kirgizisztán lépéseit saját maga megvédése, a térség stabilitásának fenntartása, és ezáltal Európa biztonságának megőrzése érdekében, ezért támogatja tagsági pályázatát az ENSZ Biztonsági Tanácsában.


Forrás: MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató