2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Hiller szerint a nagy keleti nyitás lassan már nyugati zárást jelent

A lepukkant MSZP országgyűlési képviselője szerint a külföldi egyetemek betelepítése, és az alapítványi kiszervezés nem feltétlenül szolgálja a magyar felsőoktatási színvonal emelését, holott az országnak ebben kellene gondolkodnia. Pártja közös listájáról annyit árult el, hogy karácsonyig el fog készülni.

Hiller szerint

a nagy keleti nyitás lassan már nyugati zárást jelent,

és nehezményezte azt is, hogy ezek tandíjas egyetemek, és nem a magyar hallgatói piac számára hozzák létre őket. A képviselő szerint az országnak a magyar felsőoktatás emelésében kellene gondolkodni, de az, amit az elmúlt években látnak, az nem ebbe az irányba visz. „Ez az elit képzésen belül elit képzés, ami nem a magyar hallgatók képzésének a színvonalát emeli” – fogalmazott. 

Az MSZP közös listájáról annyit árult el, hogy karácsonyig el fog készülni. A listáról az elnökség és a választmány dönt majd, a következő választmányi ülésre pedig jövő szombaton kerül sor, ahol ott lesz Márki-Zay Pétert is.

Arról, hogy egyes hangok szerint Gyurcsány Ferenc miatt nem lenne szerencsés, ha a pártelnökök kerülnének a közös országos lista élére, azt mondta: az ellenzéki pártok együttműködésük alapja, hogy az egyik párt tiszteletben tartja a másik párt döntéseit, de úgy, hogy a közös sikert ne veszélyeztesse semmi. Hozzátette, hogy rendszeresek az egyeztetések a személyi és a strukturális kérdésekről is, és időben meglesz ezeknek az eredménye is.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató