2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Kamu Gerit a saját szövetségesei akarják kilőni

Saját baloldali szövetségesei próbálhatják meg idő előtt kitessékelni Karácsony Gergelyt a főpolgármesteri pozíciójából Tóth Erik szerint. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője a Mediaworks Hírcentrumának arról is beszélt, hogy Karácsony hivatali ideje alatt olyan mértékűre nőtt a káosz a főváros vezetésében, hogy azt már maga Budapest első embere sem látja át, így pedig különösen szembeötlőek a nagyobb transzparencia megteremtéséről tett kampányígéretei.

Karácsony Gergely – ígéreteivel ellentétben – nemhogy transzparenssé tette volna a fővárosi önkormányzat működését a főpolgármesterré választása óta eltelt két évben, hanem éppen ellenkezőleg: sokkal átláthatatlanabbá vált a városvezetés működése, politikai és operatív értelemben egyaránt – jelentette ki a Mediaworks Hírcentrumának Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Szavai szerint a Városházán uralkodó őskáoszt Karácsony sem látja már át, hiszen egyik nap azt mondja, hogy nincs napirenden a Városháza eladása, másik nap pedig már kissé óvatosabban azt, hogy ő nem tud ilyen tervekről. – Aztán rövid időn belül mégis kiderül, hogy mindkét állítás igazságtartalma megkérdőjelezhető – hangsúlyozta az elemző.

Ráadásul – folytatta – a főpolgármester az egyik legalapvetőbb választási kampányígéretével marad adós, hiszen korábban azt állította, hogy mindenki előtt megnyitja a Városházát, a civileket is beengedi majd az épületbe.

Csak a Városháza-botrány dagadásával ismerték el Karácsonyék, hogy a műemlékvédelem alatt álló épületegyüttessel hat különböző tervben is foglalkozott korábban a fővárosi önkormányzat. Ezekből kettő pedig az eladást is kilátásba helyezte. Vagyis jelen állás szerint belátható időn belül a Városháza nem lesz megnyitva a polgárok előtt, s közparkot sem alakítanak ki, ahogyan azt 2019-ben Karácsony megígérte

– fejtette ki Tóth Erik.

Az Alapjogokért Központ vezető elemzője arra is rámutatott: a budapesti városvezetésben az látható, hogy a különböző baloldali frakciók egymással versenyezve próbálják magukról a felelősséget áthárítani. – Karácsony Gergely most ennek a taktikai játszmának került a rossz oldalára, ugyanis ezúttal úgy tűnik, hogy az ő személyére éghet rá ez a botrány. Beszédes, hogy a koalíciós partnerei nem a megsegítésére, hanem éppen ellenkezőleg, helyzetének rontására tesznek nyilatkozatokat. A háttérben az is meghúzódhat, hogy az előválasztáson meggyengült, hibát hibára halmozó főpolgármestert megpróbálják idő előtt kitessékelni a budapesti városvezetői pozíciójából – értékelt Tóth Erik.

Forrás: MNO, Demokrata

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató