2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Ukrajnában 800 ezer hamis Covid-igazolvány is lehet

Egy felmérés szerint Ukrajnában akár 800 ezer hamis Covid-igazolvány is lehet, és a számuk néhány hónap alatt meghaladhatja az egymilliót is, írta meg az MTI.



Október 23. és november 2. között végzett felmérést az Ukrán Jövő Intézet (UIF), amiből az derült ki, hogy az állítólagosan beoltottak 10 százaléka csak megvásárolta az ezt bizonyító igazolást. A megvásárlók 46 százaléka azért döntött így, mert nem bíznak a koronavírus elleni oltóanyagokban.

Az intézet szakértője azt mondta, az elmúlt másfél hónapban 10 százalékkal 60 százalékra nőtt azok aránya az ukrán lakosság körében, akik készek beoltatni magukat, és már csak 40 százalékuk utasítja el az oltást. Az oltakozási hajlandóság növekedéséhez szerinte főleg az járult hozzá, hogy a közösségi közlekedési eszközöket a régiók között, Kijevben és környékén csak az oltottak vehetik igénybe.

Ukrajnában az egészségügyi tárca legfrissebb, hivatalos közlése szerint jelenleg a 24-ből 17 megye és a főváros, Kijev van a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös besorolásban és csupán három régió, köztük Kárpátalja, a jelenlegi legenyhébb, sárga kategóriában.

A vörös besorolásban lévő régiókban a legszigorúbb korlátozások vannak érvényben, például a bevásárlóközpontokat, vendéglátóhelyeket, sportlétesítményeket, kulturális és egyéb rendezvényeket csak oltottak vagy negatív teszttel rendelkezők látogathatják. Ezen felül az ukrán fővárosban és Kijev megyében ugyanez vonatkozik a közösségi közlekedési eszközök használatára is.


Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató