2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Siófokon tervezett merényletet a magyar dzsihadista

A 22 éves férfi egy csőbombát is össze akart rakni, amihez az internetről rendelt távirányítót.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a 22 éves férfival szemben, aki terrorcselekményre készült Magyarországon.

Azt írták: a most 22 éves férfi tavaly júniusában egy budapesti mecsetben felvette az iszlám vallást, idén tavaszra pedig már az iszlám radikális, dzsihádista irányzatának követője és az Iszlám Állam terrorszervezet támogatója lett. Hűséget is fogadott az Iszlám Államnak úgy, hogy elkészítette a terrorszervezet zászlaját, amelyet otthonában a falra tűzött, majd elmondott egy angol nyelvű esküt.

Az ügyészség szerint a 22 éves férfi egy merénylet végrehajtását tervezte, és ehhez a lehetséges célpontokat, valamint az elkövetés módját kereste.

A vádlott ennek során tudatosan, iszlamista terrorizmussal kapcsolatos tartalmakat keresett, illetve töltött le az internetről. Emellett 2021 márciusa és májusa között több emberrel is egyeztetett online felületeken a terrorcselekmények elkövetéséről. Májusban az egyik felhasználótól szöges csőbomba elkészítésével kapcsolatos írásos anyagokat és tanácsokat kapott, majd megkezdte a szerkezet legyártásához szükséges anyagok beszerzését.

Ehhez távirányítót is rendelt egy online boltból.

Május végén a vádlott egy másik, internetes beszélgetőpartnerével abban állapodott meg, hogy közösen, egy időben követnek el nagy hírértékkel bíró, egész Európa lakosságának rettegését kiváltó merényletet úgy, hogy a vádlott autóval a siófoki sétányon a turisták tömegébe hajt, miközben társa Budapesten követ el – majd a vádlott által elkészített csőbombával – merényletet.

A közleményben foglaltak alapján ugyanarról a kecskeméti egyetemistáról van szó, akit júniusban fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével.

Akkor arról is elterjedtek hírek, hogy a férfi a Puskás Arénában, a labdarúgó Európa-bajnokság magyarországi helyszínén tervezett robbantani. Egy, a témában tartott sajtótájékoztatón Hajdu János TEK-vezér ezt nem erősítette meg, csupán annyit közölt: az iszlamista tömegrendezvényen akart támadást elkövetni.

A jelenleg is letartóztatásban lévő férfi – aki értelmiségi családból származik, és a környezete állítólag semmit nem vett észre abból, hogy muszlim lett – ellen terrorista csoportban történő elkövetés érdekében megvalósított terrorcselekmény előkészületének bűntette miatt nyújtottak be vádiratot. A nyomozó ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat fegyházbüntetésre ítélje és zárja ki a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató