2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Így vérezteti ki a Fidesz a fővárost: 10 milliárd forintot kapnak a kerületek a kormánytól

Az Egészséges Budapest Program keretében kapják az összeget a kerületek.



Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest fejlesztéséért felelős államtitkára és Kiss Ambrus, általános főpolgármester-helyettese közösen adtak ki sajtóközleményt az Egészséges Budapest Program keretében a kerületi rendelők megújítására, korszerűsítésére és a fővárosi szűrőprogramokra nyújtott támogatásról.

Közösen megállapították:

a kormány idén is biztosítja az Egészséges Budapest Program keretében korábban rögzített 10 milliárd forintot a fővárosi kerületeknek.

„A szükséges döntések megszülettek, a végrehajtás folyamatban van, a pénzek heteken belül megérkezhetnek a kerületekbe” – jelentik ki a közleményben.

Mint írják, közös szándéka a kormánybak és a fővárosnak a fővárosiak egészségének védelme, a gyógyítás színvonalának javítása, a kerületek egészségügyi ellátásának fejlesztése iránt.

„E közös szándéknak megfelelően, a kormány és a 2019-ben hivatalba lépett új városvezetés között megállapodás született: a kormány az Egészséges Budapest Program keretében 2020-2024 között évi 10 milliárd forinttal – összesen 50 milliárddal támogatja a budapesti kerületek egészségügyi fejlesztéseit” – közölték.

Az Egészséges Budapest Program célja az egészségügyi fejlesztések támogatása, az alapellátás és a járóbeteg-szakellátás fejlesztése minden budapesti kerületben. A kerületi önkormányzatok a forrást többek között rendelők, járóbeteg-ellátók felújítására, építésére és terápiás, diagnosztikai eszközök beszerzésére fordíthatják. A program eredményeként korszerűbb és jobb lesz a budapesti ellátás.

A források kerületenkénti elosztására minden évben a Főpolgármester tesz javaslatot, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa dönt. A kormány ennek megfelelően folyósítja a forrásokat az érintett kerületeknek. 2020-ban 10,44 milliárd forint átutalása megtörtént, azt az összeget a kerületek és a főváros felhasználták. 2021-ben a Fővárosi Önkormányzat javaslatára az Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa támogatta, hogy a kormány idén is több mint 10 milliárd forintot biztosítson erre a célra. A támogatásokat biztosító kormányhatározat megszületett.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató