2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Újabb gyanús ingatlanügy bukkant föl a Karácsony vezette Budapesten

A bécsi úti telkek eladását 2020-ban kezdték meg.

A Városháza eladását övező botrány mellett egy másik kétes ingatlanügy is körüllengi Karácsony Gergelyt, aki egy Bécsi úti telekeladás kapcsán Budapest előző vezetésére próbálja hárítani a felelősséget – írja a Magyar Nemzet. Hozzátették: ebben az ügyben a minap Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés miatt tett feljelentést.  Emlékeztettek, hogy Karácsony Gergely a héten egy Facebook-bejegyzésben

Budapest korábbi vezetésére akarta hárítani a felelősséget,

miután a főpolgármester úgy nyilatkozott, hogy egy Bécsi úti ingatlan értékesítésének előkészítése a Fidesz budapesti regnálása idején kezdődött. A szóban forgó, egykori cserépgyári ingatlan a Bécsi út 343–357. szám alatti terület, amit a kerület korábbi vezetése idején négy különálló telekre bontottak szét.

A forgatókönyv ugyanaz, a szereplők ugyanazok

A lap információi szerint a Bécsi úti ingatlanügyben a telkek értékesítéséről a 2019-es önkormányzati választások előtt nem született döntés, mindössze a vagyonkezelő listáján szerepeltek mint olyan területek, amik értékesíthetők, de ennek nincs köze az eladás folyamatához, ami az értékesítésről szóló pályázat kiírásával veszi kezdetét. Ezután a négy telekből kettőt – egy kisebbet és egy nagyobbat – a jelenlegi városvezetés regnálása idején adtak el.

Mint megtudták, a kisebb, négyezer négyzetméteres terület értékesítéséről 2020-ban jelent meg a pályázat, ezt aztán 2021-ben értékesítették, míg a nagyobb, ötvenháromezer négyzetméteres telek eladásáról szóló pályázat 2021-ben látott napvilágot, a telket pedig idén novemberben értékesítették. Megtudtuk, hogy ehhez hasonlóan zajlott a Nagytétényi úti telekértékesítés is, amiről a pályázatot 2020 áprilisában írták ki, majd 2020. ­június ­23-án megtörtént a terület értékesítése. A főváros korábbi vezetésének az idején – 2018 nyarán – a most vitatott Bécsi úti telkek eladásától függetlenül, azok mögött egy kisebb, kilencezer négyzetméteres területet adtak el nyílt pályázat keretében az ipari berendezéseket gyártó Festónak, amely cégnek semmi köze az említett két ingatlan vevőihez.   

Általánossá vált az elmúlt két évben, írják, hogy amikor egy fővárosi botrány kirobbant, Karácsony Gergely azonnal az előző városvezetésre kezdett visszamutogatni, függetlenül attól, hogy

a korábbi városvezetésnek bizonyíthatóan semmi köze nem volt az ügyhöz.

Pénteken a Bécsi úti telkek eladása ügyében Budai Gyula, a Fidesz ország­gyűlési képviselője befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés miatt tett feljelentést a rendőrségen. A kormánypárti politikus elmondta, a héten megjelent sajtóinformációk szerint egy, a III. kerületi Bécsi úton található, tíz és fél hektáros, fővárosi tulajdonú ingatlant adtak el egy osztrák befektetőnek. A Nagytétényi úton található ipari park értékesítésében ugyanaz a Barts Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója, illetve Berki Zsolt is részt vett, akik a Városháza eladásával kapcsolatban is szóba kerültek, írják.

Forrás: MNO, Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató