2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Autó hajtott egy ünnepi felvonulásba Wisconsinban, vannak halálos áldozatok is

Autó hajtott egy karácsonyi felvonulás résztvevői közé vasárnap az Egyesült Államokban, a Wisconsin állambeli Waukesha városában, több mint húszan megsérültek, a gyanúsítottat elfogták, írja az MTI a helyi polgármester és a rendőrség jelentése nyomán.

Dan Thompson helyi rendőrfőnök legfrissebb tájékoztatása szerint voltak halálos áldozatok is, bár azt nem pontosította, hányan haltak meg. Ugyanakkor közölte, hogy egy gyanúsítottat őrizetbe vettek.

A súlyos incidens helyi idő szerint nem sokkal délután öt óra előtt történt a Milwaukeetól 32 kilométerre nyugatra található Waukeshában. A rendőrfőnök hangsúlyozta, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy az incidens terrorcselekménynek minősül-e. A történtek hátterét egyelőre nem ismerik, így az a kérdés sem tisztázott, hogy az autót szándékosan vezették-e a tömegbe.

A tűzoltóság arról számolt be, hogy 11 felnőttet és 12 gyereket kellett kórházba szállítani.

Shawn Reilly polgármester a WITI hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy tudomása szerint már elhárult a veszély. A helyi rendőrség megerősítette, hogy rendőrségi művelet van folyamatban, és felszólította a lakosokat, hogy kerüljék el a belvárost.

 

A CBS amerikai hírtelevízió regionális adója, a Channel 58 szemtanúkra hivatkozva közölte, hogy lövések is eldördültek. A közösségi médiában megjelent felvételek szerint egy piros színű utcai terepjáró hajtott hátulról a felvonulóknak. Egy másik videón az látható, hogy a rendőrök tüzet nyitottak az útakadályon áttörő járműre.

„Ahogy az épületek között sétáltunk, (...) láttuk az utcai terepjárót áthajtani padlógázzal a felvonulás útvonalán. Aztán hangos csattanást hallottunk és az elütött emberek fülsiketítő sírását és sikolyát”

- mondta Angelito Tenorio, a közeli West Allis egyik városi tanácstagja. Megerősítette, hogy az elgázoltak között gyermekek is voltak. A Twitteren több felvételen is látható volt, hogy a rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató