2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Elhunyt Csűrös Karola

A Szomszédok Etusa 85 éves volt.


85 éves korában meghalt Csűrös Karola – tette közzé a Facebookon a Madách Színház, amelynek társulatának egykori tagja volt. 1936-ban született, szüleivel gyakran jártak színházba, de egy meghatározó kamaszkori operaélmény, a Varázsfuvola előadása fordította igazán a színészet felé.

Kamaszként amúgy is mindig a fal mellett osontam, annak biztos tudatában, hogy mindenki szebb nálam. Megnyugtatott hát, amikor arra gondoltam, hogy a színész minden este más bőrébe bújhat bele. Másodikos gimnazistaként jelentettem be otthon, hogy színész leszek. A papám Kossuth-díjas vegyészprofesszor, akadémikus volt, anyu meg festőművész. Megijedtek a döntésem hallatán, de végül apu azt mondta: tudod mit, próbáld meg, nehogy egész életedben engem szidj, amiért nem sikerült az álmod.

– nyilatkozta erről az időszakról 2012-ben. 

Felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1959-ben végzett. A főiskola után egyből a győri Kisfaludy Színházba került, 1962-től pedig a Madách Színház tagja lett. A Wikipedia szerint a kezdeti naiva-szubrett szerepkörből hamarosan érett karakterszínésszé vált, alakításaira pedig az alapos kidolgozottság jellemző. Több filmben és televíziójátékban is szerepelt. Ismertebb alakításai közé tartozik az Úri muri Rozikája vagy az Ahogy tetszik Céliája.Országosan legismertebbé az 1987-ben indult kultikus teleregény, a Szomszédok Etusának szerepében vált.

Eleinte nem is értettem, mit akarnak, amikor ordítoztak utánam a gyerekek az utcán, hogy “tyúkanyó, tyúkanyó”. Aztán megszoktam, hogy hiába van rossz napom vagy sietős dolgom, mindenkit végig kell hallgatnom, aki a legszemélyesebb élményeivel állít meg az utcán, nem is engem, hanem Etust
– mondta a szereppel járó népszerűségről. A Szomszédokat 2019-ben elhunyt férje, Horváth Ádám rendezte, akit játékosan meg is fenyegetett a sorozat indulásakor, hogy mindenképp megkapja a szerepet, ezt így idézte fel később:

Egyetlen egyszer mondtam, hogy elválok tőle: amikor a Szomszédokat tervezve mesélt Etusról. Akkor “fenyegettem meg”, hogy végeztünk egymással, ha nem kaphatom meg ezt a szerepet. Nevetve válaszolta, hogy ez is egy lehetőség, de ő valójában nekem találta ki Etust. Azt azonban egyikünk sem akarta, hogy pusmogni kezdjenek: azért kerültem be a Szomszédokba, mert a férjem rendezi. A forgatáson már rötyögtek a kollégák, hogy jó kis «protekcióm« van, mert Ádám velem volt a legszigorúbb, még egy hiányzó névelőért is ráncolta a szemöldökét.
Csűrös Karola nemrég ünnepelte 85. születésnapját, amelynek kapcsán nemrég azt nyilatkozta, hogy sokan köszöntötték, de a családi ünneplést pár nappal el kellett halasztani, mert nem érezte jól magát.

Nagyon kedvesek voltak, mert hoztak ajándékot, méghozzá jó sokat. Kaptam könyveket, fotókat, apróságokat, szívmelengető volt, hogy gondoltak rám. Még egy kis sütemény is volt. Az én koromban már nincsenek nagy kívánságai, reményei az embernek, amikor elfújja a gyertyát. A férjem már nem lehet velem, pedig ez lenne a legnagyobb vágyam, így csak egészséget tudtam kérni, majd meglátjuk megadatik-e
– mondta a Blikknek színésznő, akinek az utóbbi időben megromlott az egészsége.

Sajnos sokszor vagyok szomorú, de hát milyen is lennék? Elveszítettem életem szerelmét, Horváth Ádámot, nem tudok járni… Sok örömre nincs okom, persze erre mindig rácáfolnak a szeretteim, a barátaim, akik tartják benne a lelket

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató