2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A Csányi-találkozó után Márki-Zay már nem biztos, hogy kiadatná Hernádit

A Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgatóval lezajlott találkozójáról is faggatta az ATV riportere Márki-Zay Pétert, a baloldal messiását, aki elmondta, hogy több olyan nyilatkozatáról is beszéltek, ami esetleg sértheti a milliárdos üzleti érdekeit - írja a Vg.hu.

A riporter azt is megkérdezte, hogy szóba került-e a megbeszélésen Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója horvátoknak való kiadatásával kapcsolatos nyilatkozata, Márki-Zay beismerte, hogy igen.

További kérdésekre válaszul pedig terelőjelleggel nyilatkozott, jelezve, hogy

ő csak úgy általánosságban mondta, hogy ha valaki ellen nemzetközi eljárás van folyamatban, és az jogos, akkor azt az állampolgárt kiadatná.

Erre a riporter konkrétan rákérdezett: ezek szerint cáfolja, hogy egy külföldi lapnak adott interjúban az állította, kiadatná Hernádi Zsoltot? 

Márki-Zay újabb magyarázkodásba kezdett, melynek az volt a lényege, hogy amennyiben a jogszabályi feltételek adottak, és kiderülne, hogy a horvátok kiadatási kérelme valóban megfelel a hatályos jogi elvárásoknak, akkor ahogy más állampolgár esetében, úgy ez esetben sem tenne másként.

Kérdésre leszögezte: Csányinak nem volt olyan kérése, hogy ne adassák ki Hernádi Zsoltot. Hangsúlyozta, hogy ez egy általános nyilatkozat volt, egy konkrét újságírói kérdésre, és nem a választási programjának a része, hogy kiadassa Hernádit.

Az interjú további részében szólt arról, hogy országos szinten másként kell kommunikáljon a migrációról, mintha budapesti belvárosi szinten tenné, illetve arról is beszélt, hogy nem csökkentené az áfát, amennyiben megválasztanák, mivel azt lenyelnék a kereskedők, továbbá a személyi jövedelemadóhoz is csak úgy nyúlna, ha senkinek nem nőne emiatt az adóterhe.

Márki-Zay részleteket nem akart elárulni a Csányi-találkozóról, de annyit azért elmondott, hogy nem éppen pozitív értelemben beszélt Bige Lászlóról az OTP-vezér. Akkori állítása szerint a találkozón a bankszektor kérdései kerültek szóba: Márki-Zay pedig azt mondta, hogy hatékonyabb és olcsóbb bankrendszert szeretne.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató