2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Gyökeres LMBTI-reformokat tervez az új német kormány

November 24-én megállapodott egymással a kormánykoalíció létrehozásáról a német Szociáldemokrata Párt (SPD), a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek. A három párt vezetői ezt szerda délutáni sajtótájékoztatójukon jelentették be, amin Olaf Scholz, az SPD kancellárjelöltje – az új német kormány leendő vezetője – bemutatta a koalíciós szerződést is.



A hangsúlyos klímavédelem mellett olyan vállalásokat is tettek, mint a választójog 16 évre szállítása, évente 400 ezer új lakás létrehozása, a marihuána fogyasztási célra történő legalizálása, az óránkénti minimálbér emelése.

A hárompárti szövetség emellett számos reformot ígért a németországi LMBTI-jogok javítása érdekében is.


A Der Tagesspiegel szerint a koalíció változtatni kíván a folyamaton, amellyel a transzneműek Németországban jogi elismerést kapnak, továbbá bevezetné az önmeghatározás lehetőségét.

A jelenlegi rendszer szerint ugyanis a transznemű embereknek bírósághoz kell fordulniuk, hogy a nemüket megváltoztassák, és lehetővé teszi a házastársi vétót, amely után a transznemű személynek három évet kell várnia, mielőtt újra kérelmezheti a nemi megjelölés megváltoztatását. Emellett orvosi szakértői vizsgálatot kell végezniük, és legalább három éve nyíltan transz személyként kell élniük.

A reform értelmében a transz emberek Németországban végre maguk határozhatnák meg nemüket. A koalíció azt is előírná, hogy az egészségbiztosítás teljes mértékben fedezze a nemi megerősítő műtéttel kapcsolatos orvosi ellátást.

 

Németország kártérítést tervez a korábbi jogszabályok által fizikailag megkárosított transz és interszexuális embereknek

Az új koalíció ígéretet tett arra, hogy kártérítési alapot hoz létre azon transz és interszexuális emberek számára, akiket a korábbi jogszabályok miatt kárt szenvedtek, például kényszersterilizálás vagy szükségtelen műtétek miatt.

Az alap révén Németország lenne a második ország a világon, amely kártérítést nyújtana a transzneműeknek a kényszersterilizálás miatt – 2018-ban Svédország volt az első.

Németországban 2011 előtt a transz embereket kötelező sterilizációra kényszerítették, hogy megkapják a nemük törvényes elismerését.

Idén év elején Németország megtiltotta az interszexuális gyermekeken és serdülőkön végzett úgynevezett “normalizáló” műtéteket, de sokaknak megmaradt a szükségtelen műtétek okozta trauma.

A Német Etikai Tanács 2012-ben közzétett egy jelentést, amely szerint “sokan, akiket gyermekkorukban “normalizáló” műtétnek vetettek alá, később csonkításnak érezték azt, és felnőttként soha nem egyeztek volna bele a műtétbe.”

A német koalíció azt akarja, hogy az LMBTI-közösség az alkotmányban is védelmet kapjon

Míg a 2006-os egyenlő bánásmódról szóló törvény védi a németeket a szexuális orientáción és nemi identitáson alapuló megkülönböztetéssel szemben, az új koalíció azt szeretné, hogy mindezt az ország alkotmányában is rögzítsék.

Jelenleg a német alkotmány harmadik cikke kimondja:

“Senkit sem lehet előnyben vagy hátrányban részesíteni nem, származás, faj, nyelv, haza és származás, hit, vallási vagy politikai meggyőződés miatt. Senkit sem lehet hátrányos helyzetbe hozni fogyatékossága miatt.”

A javasolt reformok között szerepel még a németországi átnevelő terápiák tilalmának megerősítése, a LMBTI-ellenes gyűlöletbűncselekmények országos nyilvántartása, a férfiakkal szexuális kapcsolatot létesítő férfiak véradására vonatkozó korlátozások eltörlése, az LMBTI-menekültekre vonatkozó menekültügyi eljárások felülvizsgálata, valamint a leszbikus párok automatikus szülői jogainak biztosítása.

“Soha nem volt még ilyen progresszív terv a queer emberek jogaiért egy koalíciós megállapodásban. Ez mérföldkő, és a queer közösség ünnepel” – nyilatkozta Julia Monro, a Német Transzneműség és Interszexualitás Társasága (DGTI) munkatársa a Der Tagesspiegelnek.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató