2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Városháza-ügy: Bajnai kitalálta, hogy őt "beleprovokálták" egy beszélgetésbe

A volt kormányfő egy interjúban elmondta, hogy kár volt részt vennie azon a találkozón, amelyen tanácsát kérték befektetési ügyekben és közben felvették a beszélgetést.

Bajnai a 24.hu-nak adott nagyinterjújában beszél Gansperger Gyulához fűződő viszonyáról, akivel 2003-2005 között együtt dolgozott a Wallis-csoport reorganizációjában, de ismerte már azt megelőzően. Elmondása szerint nincsenek baráti viszonyban és munkakapcsolat sincs köztük már egy ideje. Szerinte a Fidesz közeli sajtó próbálja meg lejáratni, méghozzá a titokban felvett beszélgetés tendenciózusan összevágott felvételével. Összegzése szerint

„Egy: elhívtak egy találkozóra. Kettő: amikor megérkeztem, készült egy lesifotó, amin látható Gansperger Gyula és látható vagyok én. Három: ezt követően a beszélgetésünket valaki kiváló minőségben felvette. Négy: hetekkel később kikerült a nyilvánosság elé ennek az egyórás beszélgetésnek egy szinte szavanként összevágott ötperces hazug változata. Öt: mindez egy a Városházával kapcsolatos, módszeresen felépített karaktergyilkos hazugságkampányba szervült.

Mindezek alapján számomra egyetlen pillanatra sem kérdés, hogy ez az egész szervezett, titkosszolgálati módszerekkel, rákészülten, törvénytelenül elkövetett akció volt”

– tette hozzá. 

„Beleprovokálták”

Megerősítette azt is, hogy előző pénteken feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, mivel előzőleg tudatos provokációnak minősítette a találkozót, de a vizsgálat lezárultáig nem akar neveket mondani.

Bajnai szerint a Fidesz célja, „hogy a választók tavaszra azt mondják: ez is lop, az is lop”.

A Városháza-akcióban Karácsony Gergely volt a fő célpont, mert azt gondolták, ő lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Engem, aki közismerten támogattam őt, beleprovokáltak egy beszélgetésbe, amit kiforgatnak az eredeti jelentéséből”

– fogalmazott a volt miniszterelnök.

*** 

Karácsony szerint kamubotrány, Márki-Zay fideszezik, Gyurcsány meg inkább fánkot süt – így kezeli az ellenzék a Városháza-ügyet

Az ellenzék a Városháza-ügyben pár hét alatt a teljes tagadástól eljutott odáig, hogy igazából a Fidesz akarta megvenni a Városházát, nem pedig a főváros eladni. Összeomlott a baloldal kommunikációja a Városháza-ügyben.

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató