2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Medgyessy szerint kormányváltásra van szükség, viszont nem dobna ki mindent, amit a Fidesz csinált

A bukott miniszterelnök arról is beszélt, hogy az ellenzéknek nem azt kellene bizonygatnia, hogy tudnak feles többséggel alkotmányt módosítani, hanem azt, hogy jól fognak kormányozni.

Mint mondta, Márki-Zaynak első sorban arra kell építeni, hogy állandó egyeztetéssel, tárgyalásokkal és éberséggel figyelje, hogy mi történik körülötte. Úgy gondolja, korábban ő nem volt elég éber.

Medgyessynek nagyon nem tetszik az, hogy ha valaki úgy gondolkodik, hogy ugyanazokat a bűnöket, amiket korábban elítéltek, úgy gondolják, elkövethetik, mert jobbak, mint a többiek, szerinte ezt nem lehet – mondta azzal kapcsolatban, hogy feles többséggel módosítaná az ellenzék az alkotmányt. Megjegyezte, hogy ez a jogelvekkel és a politikai normalitással is ellentétes. Azt gondolja, ha ez bekövetkezik, teljes instabilitás jön az országra.

Az ellenzéknek nem azt kellene bizonygatni, hogy tudják az módosítani az alkotmányt, hanem azt, hogy jól fognak tudni kormányozni. Azokkal kellene foglalkozniuk, ami az embereknek fontos: például az élelmiszerárakkal vagy az egészségügy tehermentesítésével.

Azzal folytatta, ha ezekben sikerül jól bizonyítania az ellenzéknek, akkor jön kemény két év, ahol bizonytani kell azt, hogy ténylegesen jól kormányoznak, majd ki kell írni egy új választást.„Ha tudták bizonyítani, hogy hitelesek, jól csinálják, eredményesek (...), akkor szembe lehet nézni azzal, hogy kérünk egy felhatalmazást arra, hogy csináljunk egy olyan alkotmányt, ami időtálló és amelyik tényleg hozza azokat a demokratikus elveket, amire szüksége van ennek az országnak” – fogalmazott a műsorban. Hozzátette, hogy ez nagyon kockázat, mert ha nem jól kormányoztak, akkor az a többségük sem lesz meg, mint előtte, viszont, ha jól csinálták, akkor kétharmaduk is lehet.

Azt viszont nem gondolja, hogy mindent ki kell dobni, amit a Fidesz csinált, mert vannak dolgok, amiket jól csináltak, például a migrációs kérdésekben. „Miközben a lelkem fáj, hogy a migránsokkal hogyan bánik a velük, azt kell, hogy mondjam: annak a miniszterelnöknek, aki Magyarországot vezeti az a dolga, hogy a magyar népet szolgálja” – fejtette ki. Mint mondta, ahhoz, hogy a Fidesz kormányzásából a jó dolgokat megtartsák „felülemelkedettebb társaságra lenne szükség”.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató