2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Az Amerikai Népszava szerint a DK kihátrált az öntörvényű Márki-Zay mögül

Beszédes nyilatkozatot tett közzé Gyurcsány Ferenc, amit alaposan félreértett számos magyar újság - íírják.

„Rejtett üzenetet tartalmazó, de beszédes nyilatkozatot tett közzé Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Facebook oldalán (ami már nem is elérhető), amit alaposan félreértett számos magyar újság, leginkább a Blikk, mikor azt írta, hogy »Gyurcsány Ferenc is beállt Márki-Zay mögé: ezentúl azt tesszük, úgy és akkor, amikor azt ő kéri, mert ő a kapitány«. Ennek éppen az ellenkezője történt: a nyilatkozat azt jelenti, hogy a DK kivonult Márki-Zay mögül és nem vesz részt a közös kampányban, csak akkor csinál bármit, ha Márki-Zay kéri. De ő nem fogja kérni.

A DK elnökének nyilatkozata a legteljesebb mértékben igazolta az előrejelzéseinket, hogy Márki-Zay öntörvényű, s Donáth Anna, a Momentum elnöke által is fideszesnek nevezett kampánya az ellenzéki összefogást lényegében szétveri. Gyurcsány nem mondta fel az ellenzéki összefogást, elkerülte, hogy a választási vereség miatt a DK-t tegyék felelőssé. Olyan nyilatkozatot tett, ami csak látszólag jelenti Márki-Zay támogatását, valójában az ellenkezőjéről szól. Leválnak róla. A közös kampányból kiszállnak, csinálja Márki-Zay, amit akar, a felelősség mostantól az övé.”

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató