2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Lemondott Alexander Schallenberg osztrák kancellár

Csütörtökön lemondott Alexander Schallenberg osztrák kancellár – jelentette az osztrák közszolgálati média. Schallenberg alig két hónappal korábban, október 11-én lépett hivatalba, azt követően, hogy elődje, Sebastian Kurz ugyancsak önszántából távozott hivatalából.



Kurz ugyancsak csütörtökön jelentette be, hogy teljesen visszavonul a politikától, és ezzel együtt lemond az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöki posztjáról is. A volt kancellárt november közepén fosztotta meg mentelmi jogától az osztrák parlament, miután korrupció gyanúja miatt folytatnak ellene vizsgálatot.

Schallenberg a lemondását bejelentő közleményében azt írta, hogy nem áll szándékában és sosem állt szándékában átvenni az ÖVP elnöki címét, azonban határozott véleménye, hogy mindkét hivatalt, tehát a kancellári posztot, illetve az Ausztriában legtöbb szavazatot szerzett párt vezetését, minél gyorsabban egy embernek kell ellátnia.

A Spiegel arról ír, hogy médiaértesülések szerint a jelenlegi belügyminiszter, Karl Nehammer lehet esélyes mindkét posztra – az ÖVP elnöksége pénteken fog ülésezni.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató