2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Varga Judit: Európának vissza kellene térnie a józan ész útjára

Az Európai Unió (EU) bővítése jelenti Európa jövőjének kulcsát - hangoztatta a Konferencia Európa jövőjéről - A bővítés a jövő kulcsa? című hétfői budapesti nemzetközi fórumon Varga Judit igazságügyi miniszter.

Mint mondta,

a magyar kormány számára kiemelt jelentőséggel bír az EU bővítése. Európának be kell látnia, hogy a Nyugat-Balkán földrajzilag, történelmileg és gazdaságilag is "az európai család" része

- emelte ki.

Varga Judit az Igazságügyi Minisztérium és a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet által szervezett konferencián úgy vélekedett, hogy az EU-t több válság is sújtotta az elmúlt években, és Brüsszel ezekre nem mindig tudott megfelelő választ adni: túl gyakran döntöttek úgy, hogy a központosítás a válasz, anélkül, hogy körültekintően és őszintén konzultáltak volna az unió alapját képező tagállamokkal.

A magyaroknak azonban mindig világos volt, hogy Európa igazi ereje a tagállamok sokszínűségekben rejlik, nem pedig hamis utópiákban - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: a különböző nemzeti alkotmányos identitások nélkül nincs Európai Unió sem.

Európának ezért vissza kellene térnie a józan ész útjára, és be kellene látnia, hogy az erős tagállamok nem a probléma, hanem a megoldás részét képezik

 - jegyezte meg.

Varga Judit szavai szerint Brüsszelnek fel kell hagynia a tagállamok elidegenítéséhez vezető gyakorlatával, emellett "eljött végre az ideje, hogy új országokat is üdvözöljünk a közösségünkben és erősebb nemzeteken álló, erősebb EU-t építsünk fel".

Mint felidézte, a közép-európai országok már megtapasztalták, hogy "a csatlakozás útja néha göröngyös".

A "túlburjánzó" brüsszeli bürokrácia képes néha kiemelt folyamatokat lassítani, a Juncker-bizottság idején ráadásul a politikai akarat is hiányzott az új tagok felvételére - jegyezte meg a miniszter, hozzáfűzve azonban: örömteli fejlemény, hogy a Nyugat-Balkán stabilitása a von der Leyen-bizottság prioritásává vált.
Magyarország mindig elkötelezett támogatója volt az EU bővítésének, ennek kiváló példája a Horvátország csatlakozásáról szóló tárgyalás, amelynek lezárására éppen a 2011-es magyar EU-elnökség alatt került sor. Magyarország emellett a Nemzetközi Visegrádi Alapon keresztül számos projektet támogat a nyugat-balkáni térségben - emlékeztetett.

Varga Judit kiemelte azt is, hogy 2019-től Várhelyi Olivér személyében magyar biztos felel az unió bővítéséért és szomszédságpolitikájáért, az ő elszántsága és szakértelme pedig garancia arra, hogy az EU valóban nyitott marad nyugat-balkáni partnerei felé.

Hitelessége megőrzése érdekében az uniónak be kellene végre tartania korábbi ígéreteit - közölte a miniszter.

Mint hozzátette, Magyarország számára nem kérdés, hogy az EU-nak el kellene ismernie a tagjelölt országok erőfeszítéseit, és végre teljesítenie kellene a csatlakozási folyamat továbbvitelével kapcsolatos kötelezettségeit.

Ebben Magyarország álláspontja egyértelmű; az Európa jövőjéről szóló beszédében Orbán Viktor miniszterelnök is külön hangsúlyt fektetett a bővítéspolitikára - idézte fel.

A miniszter elmondása szerint Albániával és Észak-Macedóniával haladéktalanul meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat, és még az év végéig hasonló egyeztetésekre van szükség Szerbiával és Montenegróval.

Ahogy azt a magyar kormány is kiemelte, az EU-nak nagyobb érdeke fűződik Szerbia tagságához, mint magának Szerbiának, ezért az országot mihamarabb fel kell venni az EU-ba - jelentette ki Varga Judit.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató