2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Jövő pénteken nyilvános szertartáson búcsúztatják Kóbor Jánost

A bazilikában tartott gyászszertartásra bárki elmehet.

„December 17-én lesz a gyászszertartás a Szent István-bazilikában. Beszédet mond Frenreisz Károly, illetve a rajongói klub vezetője, Gazdag László is” – mondta el a Blikknek az Omega menedzsere. Trunkos András hozzátette, a misére bárki elmehet.

El szeretnék érni egyébként, hogy a búcsúszertartást a televízió is közvetítse. „Sok külföldön élő rajongó szerette Meckyt, de nem tudnak Budapestre utazni a szertartásra, viszont szeretnénk, ha ők se maradnának le róla” – mondta.

Kóbor János a végakaratában azt kérte, a hamvait szórják a Balatonba. A tervek szerint azon a szertartáson már csak a szűk család vesz részt.

Mint arról korábban beszámoltunk, Kóbor egy hónapja került kórházba koronavírus-fertőzés miatt. A zenész mélyaltatásban volt, az orvosok mindent megtettek a gyógyulásáért, ám szervezete feladta a harcot. Felesége, Deme Zsóka mindennap bejárt hozzá, és ott volt Kóbor mellett és fogta a kezét, amikor a legendás zenész elhunyt.

Kóbor János, az Omega énekese hétfőn hunyt el, halálát a koronavírus okozta szövődmények okozták.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató