2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Bukta az európai szocialisták vezetői tisztségét Dobrev Klára

A DK politikusa sajtóértesülések szerint a legkevesebb szavazatot kapta a jelöltek közül.

Szerdán zárt ülésen szavaztak az Európai Parlament szocialista frakciójának képviselői az új vezetőikről. Az EP-ben a ciklus közepén, azaz két és fél évente újraosztják a pozíciókat. A szocialistáké a második legnagyobb frakció, 146-an vannak összesen, köztük négy DK-s és egy MSZP-s.

Összesen kilenc frakcióvezető-helyettest kellett megválasztani, és sokáig úgy tűnt, hogy pont kilenc jelölt is van. A szocialistáknál általában előkészítik ezeket a szavazásokat, hogy mire dönteni kell, addigra ne legyen már vita. Most is megvolt az előterjesztés, amikor Dobrev Klára tizedikként bejelentkezett jelöltnek, és ezzel egy formális jóváhagyás helyett igazi szavazást kellett tartani.

A DK politikusa a lap információi szerint 66 szavazatot kapott, a legkevesebbet a jelöltek közül. A Dobrev után második legkevesebb voksot kapó horvát Biljana Borzan 73 szavazattal jutott be a testületbe.

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató