2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Bige elkezdte a milliókat dobálni Makizajnak

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje ezen felül ismét arról beszélt, hogy szerinte „rengeteg áruló van” a baloldalon.

Ahogy megírtuk, Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa lényegében felmondta az együttműködést a hazai mezőgazdaság szereplőivel, nyíltan megfenyegette a magyar gazdákat – állítja az Agárminisztérium. Rég ismert volt az is, hogy a milliárdos nyíltan politizál, és minden lehető eszközzel a baloldalt támogatja, erről korábban már ő maga és Márki-Zay Péter is beszélt.

A hódmezővásárhelyi polgármester azóta többek között a Szabad Európának is adott egy hosszabb interjút, amelyben Bigéről is beszélt – írja a 24.hu.

Kifejtette egyebek mellett, hogy szerinte „rengeteg áruló van. Ezek az árulók vagy aktívak, vagy kevésbé aktívak. Nem tudjuk, mi mozgatja őket. Sokszor úgy néz ki, mintha csak az ostobaság vagy az önzés, de 

az esetek jelentős részében szerintem valójában a Fidesz van a háttérben. 

Amikor valaki feltűnően az ellenzék ellen és a Fidesz érdekében politizál az ellenzéken belül, akkor mindig ott a gyanú, hogy a Fidesz mozgatja.”

Ezen felül elmondta: „Molnár Zsoltnak hosszú múltja van. Én úgy látom, hogy most az ellenzék építésén dolgozik, ez pozitívum. De ő biztos, hogy nagyon jó kapcsolatokkal rendelkezik a Fidesz felé.”    

Vétójog, Jobbik, Bige

Márki-Zay azt is elárulta, hogy nincs vétójoga, ki kerül rá a listára, előfordult, hogy olyan is felkerült, akit ő nem szeretett volna. Azt is kérte, hogy senki ne legyen rajta a listán, aki egyéniben indul. (Ő egyébként rajta van, és egyéniben is indul, írja a 24.hu.) Ha Gyurcsány Ferenc neve látható helyen lesz a listán, akkor a választást szerinte elveszették. Nagyon szeretnének összeszedni 2-3 milliárdot a választásokra, de egyelőre nincs egymilliárd forintnyi pénzük sem. Hozzátette:

Évente 2,7 milliárdja van a Jobbiknak. De ebbe a konkrét kampányba alig szállt be. 

Egyelőre százmilliót sem tud beletenni a kampányba, vagy nem akar.”    

Hangsúlyozta: nem kampányolnak eleget a jelöltek a billegő körzetekben, és a pártok sem rugdossák őket. Csak egy párt volt, ami folyamatosan, azonos intenzitással akarta végigvinni a kampányt, de nem mondta meg, melyik volt az.    

Hangsúlyozta még, hogy „ezoknak a képviselőknek, akik beleteszik a munkát, jobb esélyük van. A pártok kivívták azt, hogy úgynevezett account menedzseri rendszer legyen. Tehát a jelöltjeikhez ragaszkodnak, mi ne kommunikáljunk közvetlenül a pártok jelöltjeivel, hanem ők legyen közbeiktatva, és ők rugdalják a saját jelöltjeiket, hogy azok dolgozzanak.”    

Kiderül az is a beszélgetésből, hogy

Bige László átutalta az ígért ötmillió forintot Márki-Zay kampányára,

majd kifizetett még egy hatvanmilliós kutatást is, most pedig ismét egy kutatás finanszírozására kérik.


 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató