2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A bíróság is kimondta, hogy Bigének ki kell fizetnie a 11 milliárdos bírságot

A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a Bige László érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek csoport azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmét – írja a magyarnemzet.hu.

A Fővárosi Törvényszék döntése nem jogerős, a cégcsoport nyolc napon belül fellebbezéssel élhet ellene a Kúriánál. Amennyiben fellebbeznek, akkor a Kúria döntéséig nem kell megfizetniük azt a 11 milliárd forintos bírságot, amit még októberben szabott ki a versenyhivatal kartellezés miatt. A lap kérdésére a GVH azt is közölte, hogy Bige László cégcsoportja részéről eddig nem történt befizetés.

Emlékezetes, hogy a versenyhivatal még októberben rekordösszegű, 14 milliárd forintos bírságot szabott ki kartellezés miatt, ebből 11 milliárd Bige László baloldali milliárdos cégcsoportját sújtotta. A hivatal négy éven át tartó vizsgálata ugyanis megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportjajogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására.A kartellező cégek jelentős károkat okoztak a gazdáknak azzal, hogy meghatározták az árakat, kizárták a piaci versenyt és az importlehetőséget. Bige László a sajtónyilatkozataiban tagadta a kartellezést, szerinte teljesen alaptalan a GVH 250 oldalas indoklása. Már akkor előrebocsátották, hogy biztosan megtámadják a döntést a bíróságon. 

Ez az eljárás évekig húzódhat, de nem jelenti azt, hogy a „műtrágyakirálynak” ne kellene fizetnie, a per ugyanis nem halasztó hatályú. Az egyetlen kibúvó az azonnali jogvédelem kimondása lenne, ezt azonban most elutasította első fokon a bíróság. Ismert, hogy Bige László nyíltan támogatja a baloldalt és személy szerint Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltet, eddig 65 millió forinttal szállt be a választási kampányukba.

Forrás: MNO

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató