2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

"A Soros-hálózat foglyul ejtette az Európa Tanács szerveit"

Soros György szervezetei foglyul ejtették az Európa Tanácsot és annak szerveit - hangsúlyozta hétfőn Budapesten tett sajtónyilatkozatában Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Európa Tanács Parlament Közgyűlésének tagja.

Ki kell szabadítani a Soros-féle szervezetek ölelő karjaiból az európai emberi jogvédelmet

- fogalmazott a politikus.

Hozzátette:

hatalmas a harc a politika és a civil szervezetek szintjén, és noha a közelmúltban "csatát nyertünk, de a háború még hátravan, és nagyon sok fronton támadják Magyarországot ezek a Soros-féle szervezetek".

Hangsúlyozta: a kifogásolt esetekkel "az egész európai jogrendet éri támadás", hiszen a Soros György által finanszírozott civil szervezetek révén "egy szélsőséges individualista megközelítést hoznak be" erre a területre.

Zsigmond Barna Pál kiemelte: az emberi jogok az utóbbi időben elmozdultak a kollektív jogok felől, hiszen a progresszív baloldal "mindent támad, ami közösségi jogként korábban értelmezhető volt", köztük a nemzetállamok vagy a család intézményét.

 

Ezért kényszerülünk gyermekvédelmi törvényekkel védeni a gyermekeinket mindenféle genderideológiák ellen

- tette hozzá a politikus.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) legfőbb feladata, hogy felügyelje, az Európa Tanács 47 tagállamának bíróságai a tisztességes eljárás szabályainak megfelelően járnak el.

Jelezte, egy tudományos kutatás eredményei azt mutatják, az elmúlt évtizedben az EJEB mintegy száz bírája közül 22 érkezett a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványhoz tartozó szervezetektől.

Hozzátette: a bírók által korábban képviselt szervezetek így "sorra nyerték meg az eljárásokat", miközben a "nem kebelbéliek" rendszeresen vesztesek lettek.

Elmondta: egy, mások mellett Zsigmond Barna Pál kezdeményezésére indított eljárás végén az EJEB módosította delegálási és összeférhetetlenségi szabályait, célul tűzve ki a kezdeményezők által kifogásolt összefonódások megszüntetését.

Jelezte: ennek eredményeként az áprilisi választáson már nem kerültek a Soros-szervezetekhez kötődés miatt kifogásolható bírók a testületbe.

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató