2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Závecz: Esett az ellenzék támogatottsága, a Fidesszel fej fej mellett állnak

A novemberi felméréshez képest két százalékkal alacsonyabb az ellenzéki lista támogatottsága, míg a kormánypártoké csak egy százalékot esett.

A politikai verseny egyre szorosabbá vált az elmúlt hónapokban, kormánypárti és ellenzéki listát most már szinte azonos arányban támogatják az emberek. Míg októberben az ellenzéknek 39, a kormánypártnak 35 százaléka volt a választókorú népességen belül, novemberben 41-39-re módosultak az arányok, most pedig 39 százalékon áll az ellenzék, 38 százalékon a Fidesz–KDNP listája – közölte a Závecz Research a decemberi közvélemény-kutatásról publikált közleményében. A felmérést ezer fő megkérdezésével készítették. 

A választáson részvételüket biztosra ígérő és a listák között választani is tudó szavazók csoportjában nincs változás: az ellenzék 49, a kormánypárti lista 48 százalékot ér el, tehát a versenyük kiélezett, eldöntetlen.

A felmérés szerint megtartotta múlt havi támogatottságát a Fidesz, továbbra is a választókorú népesség 37 százaléka támogatja. A második helyen álló Demokratikus Koalíció táborának nagysága sem változott, novemberben és most is 12 százalékos. Megállt a Jobbik szeptember óta érzékelhető visszaesése, az előző hónapban 9 százalékkal mélyponton volt, ezúttal 10 százalékon áll. Az MSZP és a Momentum támogatottsága nem változott az elmúlt hetekben, előbbi 6, utóbbi 5 százalékos. Az LMP, a Párbeszéd és a Mi Hazánk a választókorúak 2-2 százalékának támogatását élvezi, a Kétfarkú Kutya Párt 1 százalékét is. A pártnélküliek aránya 22 százalék.

A kutatás szerint a biztos pártválasztók csoportjában a Fidesz 47 százalékos, a második helyen a DK áll 18 százalékkal. A Jobbikra az eltökélt szavazók 12 százaléka voksolna, az MSZP-re 7 százalék. A sorban a Momentum következik, 5 százalékkal. A Párbeszéd és a Mi Hazánk 3-3 százalékos a biztos szavazók csoportjában, az LMP és a Kétfarkú Kutya Párt 2 százalékon áll ebben a körben - ezek a legérdekesebb eredményei a Závecz Research december első felében, végzett közvélemény-kutatásának.

A Závecz értékelte az éves mozgásokat is. Mint írják, az ellenzéki lista támogatottsága 37 és 41 százalék között változott a választókorú népesség egészén belül, a Fidesz-KDNP-lista mérete pedig 36 és 39 között alakult. Minden hónapban az ellenzéknél volt az előny, a legnagyobb különbség 4 százalékpont (októberben), a legkisebb 1 százalékpont (szeptemberben és decemberben).

A többpárti rangsort 2021-ben mindvégig a Fidesz vezette, az év első felében átlagosan 33 százalékos támogatottsággal, majd a későbbi hónapokban átlagosan 36 százalékra bővült a tábora. A legerősebb ellenzéki párt egész évben a Demokratikus Koalíció volt, meglehetősen stabil, 11 és 13 százalék közötti támogatottsággal. A harmadik helyet a Jobbik foglalta el, tavasszal enyhén emelkedő pályán volt s párt, nyáron stagnált, ősszel némileg visszaesett, most ez a negatív tendencia megállt.

Az MSZP tábora lényegében állandó volt, a választókorúak 5-6 százalékára számíthatott 2021-ben. A Momentumnak az év első felében 6 százaléknyi híve volt, utána 4 százalékra esett vissza, az utóbbi hónapokban elemelkedett a mélypontról, 5 százalékon áll. Az LMP tábora egész évben 2 százalékos volt. A Párbeszéd júniusig 1 százalékos párt volt, azóta viszont – egyetlen hónap kivételével – 2 százalékot ért el. A Mi Hazánk Mozgalom jellemzően 1 százalékot kapott, márciusban és az utóbbi két hónapban 2 százalékot. A Kétfarkú Kutya Párt mögött majdnem egész évben a választókorúak 1 százaléka állt, februárban és novemberben érte el a 2 százalékot.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató