2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Zsúfolásig telt a Szent István Bazilika az éjféli misén

Karácsony öröme, Isten szeretete az emberiség iránt vigasztalást hoz a gyászolóknak és biztonságot ad azoknak, akik a betegségtől és a bajoktól való félelemben élnek. Erről beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szenteste Budapesten.

A bíboros a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában úgy fogalmazott: karácsony "rádöbbent minket, hogy mi igazán fontos az életünkben,

megnyitja szívünket egymás felé, képessé tesz az igazi bűnbánatra és megmutatja Isten megbocsátó irgalmát".

Erdő Péter kiemelte:

AZ EMBER ALAPVETŐ IGÉNYE ÉS VÁGYA, HOGY SZERESSÉK ÉS SZERETNI TUDJON.

Isten pedig megmutatta, hogy az embernek ezt a tulajdonságát ő akarta és ő is vállalja. Isten "szeretetet akar adni és azt akarja, hogy mi is szeressük őt" - mondta.

A főpásztor kitért arra is: a történelem során sokszor szembeállították a szeretetet a joggal vagy az igazságossággal. Pedig a jog a Bibliában olyan döntés, amelyet valamilyen tekintély hoz meg, és végső soron Istentől ered.

AMI IGAZÁN JOGOS, AZ MEGFELEL ISTEN AKARATÁNAK ÉS A VILÁG RENDJÉNEK.

Ezért az igazi jog megtartása áthatja az ember életét, harmóniát teremt a társadalomban, az ember és a világ, illetve az ember és a környezete között.

Megjegyezte: ez természetesen nem az a jog, amelyet kénye-kedve szerint talál ki valamilyen emberi hatalom, hanem az, amely "figyelmesen és alázattal igazodik a valóság rendjéhez", a teremtő Isten tervéhez.

A Biblia gyakran hangsúlyozza, hogy az ember Isten útmutatása szerint kell, hogy meghozza döntéseit. Ez az útmutatás pedig "Jézusban érkezik el végső gazdagságához". Ő az, aki mindörökre megszilárdítja a jogot és a valódi igazságosságot, aki meghozza a békét Isten, ember és világ között.

Ha földi élete kereszttel és feltámadással végződik is,

minket testvéreinek nevez, és az örök boldogságra hív,

ahol a szeretet és a jog egybeesik, az igazságosság és a béke találkozik egymással - hangoztatta Erdő Péter.

A bíboros arra buzdított: idén karácsonykor "határozzuk el, hogy keressük Isten igazságát és békéjét, hogy Jézus társául szegődünk már most, a földi életünkben, hogy mindörökre vele maradjunk".

A szentmise végén a főpásztor örömét fejezte ki, hogy újra együtt ünnepelhettek, ugyanolyan áhítattal, szeretettel és reménnyel, mint a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.



Azt is mondta:

MINDEN GYERMEK, MINDEN ÚJ ÉLET REMÉNYSÉGET HORDOZ

,Jézus Krisztus pedig a reményen túl erőt, biztonságot és szeretetet is ad. Ezt "éljük meg otthonainkban és adjuk tovább az egész világnak!" - kérte Erdő Péter.

 

Forrás: Origo

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató