2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Makizaj bekattant karácsony este és bejelentette: Mi vagyunk a gyűrűk ura!

Bár elmondása szerint nem tervezett bejelentkezni a mai napon, mégis megtette a baloldali „kapitány”.- szúrta ki a mandiner.hu.

Márki-Zay Péter megtartotta a szokásos vasárnapi élő bejelentkezését a Facebook-oldalán. „A mai napon nem is terveztem igazából bejelentkezni – kezdte a videót – látják, nem is öltöztem át”.

Az ellenzékről

„Nagyon sokat dolgoztunk, mégis sokan úgy látják, hogy reménytelen a küzdelem.” Kifejtette, hogy szerinte sokszor magukat ellenzékinek tartó emberek is az „ellenzéket kupálják”. 

Kijelentette, hogy „ömlik a gonosz”,

valamint azt is, hogy „az ellenzéki emberek is asszisztálnak”.

Karácsonyra a Gyűrűk ura egy-egy kötetét adja a pártelnököknek, jelentette ki a bejelentkezés során, „hiszen az a küzdelem amit most megélünk pontosan erről szól”. Azzal indokolta a hasonlatot a miniszterelnök-jelölt, hogy „nagyon különböző embereknek kell most összefogni”.

A jövőről

Márki-Zay Péter kijelentette, hogy olyan Magyarországot szeretne, amelyikben nem lehet „törpeséggel mások testi fogyatékosságát kigúnyolni, ahol nem lehet a vele szültetett szexuális orientációt gyűlölködés témájává tenni”.

A videójában megemlítette Juhász Pétert és Hadházy Ákost is, mint baloldali véleményformálókat.

Ha önök szabadok akarnak lenni, kérem támogassák Juhász Pétert.”

A videó végén mindenkit összefogásra buzdított, valamint mindenkinek boldog karácsony és egy „sokkal boldogabb” új esztendőt kívánt a nézőknek.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató