2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Gréczy eldurrant: Az ezerszer megalázott, a hazából kiátkozott ellenzék esélye történelmi

A világ segíteni akar.

„Az Orbán-rezsim és a névadója is lefelé megy. Amit felépített, látszólag erős, valójában repedezik, és a födém is megrogyott. Nemzetközi elszigeteltség, diplomáciai kudarcok. Összeomlott oktatás, egészségügy, 40 ezer vírushalott, a fele ma is élhetne. 
A gazdasággal mindeddig szerencséje volt: Antallnak, Horn-Bokrosnak, majd Gyurcsány-Bajnainak jutott válságból. 
Mindeddig.

Most először – hiába az évenkénti Marschall-segély, az uniós pénzáradat – válságot kell megélnie.  Már annyit lopott és annyiszor köpte le európai partnereit, hogy elegük lett - és elzárták a csapot. Nem jön egy fillér sem, nem hogy euró. Egekben a hiány, az adósság, az infláció, a forint sosem volt ilyen gyenge. Beruházások állnak le: orvosi rendelő is, nem csak stadion. 
Úgy szorít meg, hogy közben kiszórja a pénzt. Mert most először érzi a veszélyt. 

Nem érdekli semmi, csak a bukás elkerülése. Ne legyen elszámoltatás. Tudja, hogy ha csak picit is veszít, az is kiderül, amiről még nem is tudunk, és lesznek, akik elkezdenek énekelni…. Arra gondol, hogy bárhogy, de nyerjen, aztán majd csak lesz valahogy. Matolcsy már beszól, de Varga Mihály valamit majd kitalál… vagy kitálal…

Az ezerszer megalázott, a hazából kiátkozott ellenzék esélye történelmi. A világ segíteni akar. Aki megbontja a hat párt évek alatt kiküzdött, gondosan épített egységét, az a győzelmet veszélyezteti. Nincs ma fontosabb parancs, mint megteremteni a leváltó hangulatot. A sokszor vitatott kutatási számok azt mutatják: az ellenzéki szavazó bizonytalan lett. Pedig az ő hitük nélkül nem fog menni.

Az áprilisi esélyt tilos elszórakozni. A következmények beláthatatlanok. Nem fogunk tudni gyerekeink, unokáink szemébe nézni, ha… Az ország többségének elege van, de kivár.  Vannak pillanatok, amikor történelmet kell írni. Ez most van itt. De a történelmi bűn is elkövethető.”- írta Gréczy Zsolt a Facebookon.

 
 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató