2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Kásler Miklós: Napi kétszáz halálesettel tetőzhet az ötödik hullám

Elkezdődött Magyarországon a koronavírus-járvány ötödik hulláma, és ha nem jön újabb mutáció, valamint nem nő jelentősen az átoltottság, akkor a csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzések száma, 8-9 ezer kórházban ápolttal - mondta Kásler Miklós az Inforádiónak adott interjújában.

Az emberi erőforrások minisztere szerint

január 1-je és május 1-je között várható az omikron okozta következő hullám, a napi halálozás a tetőzéskor körülbelül 200 lehet.

Ez egyébként magasabb lenne, mint a most véget ért 4. hullám csúcsa. A kiugró számok a hétfőiek, amikor összesítve közlik a hétvégi adatokat. A napi adatok hétnapos mozgóátlagát érdemes nézni, 191 volt a 4. hullám legrosszabb adata.

A negyedik hullám sem ért még véget, figyelmeztetett, majd részletes adatokat ismertetett. Kásler többek közt elmondta, hogy az szeptember 7-e és az idei év január 3-a között

456 ezer magyar fertőződött meg,akik közül 17 ezren szorultak kórházi kezelésre. A kórházba kerültek 60 százaléka nem részesült oltásban,40 százalékuk azonban igen.

1850 személyt kellett intenzív osztályon kezelni, közülük 70 százalék nem volt oltott, és 30 százalék vette fel a vakcinát.

Kásler felidézte, hogy három komoly klinikai vizsgálat indult Magyarországon, egyik egy epidemiológiai vizsgálat volt. Erről közölte, hogy

 

a 2021 januárja és májusa között beoltott 3,7 millió ember adatait vizsgálva kijelenthető a két oltás abban az időszakban a fertőzéssel szemben 69-89 százalékos védelmet adott, a halálozás ellen 88-98 százalékot. Ez mind az öt vakcinára egyértelműen vonatkozik.

 

A negyedik oltásról kijelentette, hogy teljesen biztos abban, hogy számolni kell a negyedik oltás szükségességével, az egészségügyi kormányzat pedig számol is ezzel.

 

 

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató