2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Moszkva nem hajlandó semmiféle engedményre a genfi egyeztetéseken

Moszkva nem hajlandó semmiféle engedményre az amerikai vezetőkkel január 10-én Genfben tartandó megbeszéléseken - szögezte le vasárnap Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.

"Természetesen nem teszünk semmiféle engedményt azon fenyegetések közepette, amelyek folyamatosan elhangzanak a közelegő egyeztetések nyugati résztvevői részéről"

- fogalmazott a politikus.

Rjabkov, akinek a szavait az Interfax orosz hírügynökség idézte, azt mondta, az orosz kormány borúlátó a tárgyalások sikerességét illetően a Washingtonból és Brüsszelből érkező "kedvezőtlen jelek" miatt.

Hozzátette: elképzelhető, hogy a tárgyalások "hirtelen megszakadnak".

"Semmit sem tudok kizárni; ez egy nagyon is lehetséges forgatókönyv"

- mondta.

Az Ukrajna körül kialakult feszültség csillapítását célzó egyeztetéseket az orosz-ukrán határon hetek óta tartó feszültség árnyékában rendezik. Oroszország mintegy százezer katonát vont össze Ukrajna közelében, ami nyugtalansággal tölti el a nyugati országokat. Washington azt állította, hogy Moszkva invázióra készül. Oroszország tagadja ezt, és számos biztonsági garanciát követel a Nyugattól, egyebek között a NATO keleti bővítésének leállítását.

Pénteken Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az Észak-atlanti Tanács (NAC) rendkívüli, külügyminiszteri szintű ülését követően Brüsszelben viszont azt mondta, a NATO ajtaja nyitva áll a csatlakozni kívánó országok előtt.

Joe Biden amerikai elnök január elején telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij "ukrán" elnökkel, akinek ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Államok határozott választ ad, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát.

A svájci megbeszélést követően Oroszország és a NATO közötti találkozót tartanak várhatóan január 12-én Brüsszelben, majd az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) bécsi tárgyalási fordulója következik január 13-án.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató