2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint a gyermekvédelmi népszavazás "előítéleteket erősít és gyűlöletet kelt"

Visításka Brüsszelben.

„A magyar kormánynak fel kell hagynia az LMBTQ-személyek emberi jogainak instrumentalizálásával és csorbításával” – ezzel a címmel adott ki nyilatkozatot Dunja Mijatovic. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint sajnálatos, hogy a magyar kormány kezdeményezésére a parlamenti választások napján országos népszavazás lesz.

Mijatovic kiábrándítónak tartja, hogy a magyar parlament 2021 júniusában a nemzetközi tiltakozás ellenére elfogadta a gyermekvédelmi törvényt, amely korlátozza az oktatás és a véleménynyilvánítás szabadságát is.

„Aggódom amiatt, hogy a népszavazás erősíteni fogja a sztereotípiákat és az előítéleteket az LMBTQ-személyekkel szemben, illetve komoly negatív hatással lesz a jogaikra és a biztonságukra azáltal, hogy félrevezető kérdéseket tesz fel, így összességében gyűlöletet kelt” – írta nyilatkozatában az emberi jogi biztos. Hozzátette: az a feltételezés, hogy az átfogó szexuális nevelés káros a gyermekek fejlődésére, egyszerűen hamis. Ellenkezőleg, mindez elengedhetetlen a gyermekek elleni szexuális visszaélések megelőzése érdekében, és elősegíti a biztonságos és befogadó társadalmak létrejöttét.

Mijatovic arra is felhívta a figyelmet, hogy az LMBTQ-személyekkel kapcsolatos manipuláció folyamatosan terjed Európában, a magyarországi népszavazás pedig jól illusztrálja ezt az aggasztó tendenciát.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató