2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Makizaj: a fideszesek nem fognak Orbánra szavazni, ha nem áll ki velem vitára

Öt éven belül bevezetnék az eurót – derült ki Márki-Zay legújabb ATV-s interjújából. A miniszterelnök-jelölt továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy roma képviselők is kapjanak befutó helyet a közös listán.

Márki-Zay Péter volt a kedd esti Egyenes Beszéd vendége – zsinórban harmadszor. Az előző két hét beszélgetését mindig a miniszterelnök-jelölt aktuális vasárnap esti botrányos kijelentése – két hete az újévi köszöntő, múlt héten az emlékezetes sajtótörténeti jelentőségű antiszemitizmus-vita – uralta, most Simon András legutóbbi gyámkodása miatt nem egy újabb értelmezésre szoruló mondattal kezdődött a műsor, hanem azzal, hogy

Márki-Zay vitára hívta Orbán Viktort.

Szöllősi Györgyi idézte Hollik István válaszát, miszerint a miniszterelnök „nem vitatkozik beosztottal”.

„Nyilvánvalóan hogy ha hat párt és a civilek összefogtak, nyilván látszik, hogy csomó kérdésben nincs egyetértés, tehát nincs főnök, így nincs beosztott sem” – reagált minderre Márki-Zay, aki szerint tehát nincs főnök a kormányellenes térfélen. Hozzátette: ezen logika mentén neki Putyint kellene kihívnia vitára, hiszen szerinte az orosz elnök Orbán Viktor főnöke.

„Ne hazugságokról szóljon a kampány, ezért ki kell állnia Orbán Viktornak, és legyen a köztévében egy nyílt vita” – erősítette meg álláspontját Márki-Zay, aki szerint a „lebeosztottazás” után is van remény, hogy Orbán kiáll vele vitázni, mert ez a miniszterelnök érdeke is lesz, hiszen „a fideszesek sem akarnak egy olyan emberre szavazni, aki nem mer kiállni egy nyílt vitára”.

„Péntekig meglesz a kétszázezer, le fogjuk adni”

– mondta a népszavazási kezdeményezésről Márki-Zay.

Szóba került a közös lista és a roma képviselők ügye is. Márki-Zay cáfolta, hogy nemet mondtak volna a pártok arra, hogy három roma képviselő is kapjon befutó helyet a listán. Mint elmondta, továbbra is kitart amellett, „hogy egy egymilliós roma közösséget nem szabad megalázni azzal, hogy teszünk számukra egy ígéretet, aztán nem teljesítjük”.

Márki-Zay azt is bejelentette, hogy megegyezés született az ellenzékben az euró bevezetésének dátumáról: öt év alatt akarják lecserélni a forintot a közös európai valutára. Szöllősi felvetette: hogyan fogja a baloldal teljesíteni a maastrichti kritériumokat – például 60 százalék alatti GDP-arányos államadósság – úgy, hogy közben pénzt öntenének számos területre?

És amúgy is – idézte fel a műsorvezető –, az ellenzék „üres kasszáról” beszél.

Márki-Zay válasza:„Olyan volt jegybank-elnökök dolgoznak nekünk, mint Bod Péter Ákos vagy Surányi György.

Ők minden ellenzéki ígéretet beáraznak, beütemezik a következő négy évre. Mi csak felelős ígéreteket teszünk, és azokat be is fogjuk tudni tartani”.

 

(ATV - Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató