Megébredt a szemkilövető, rohant a Facebookra kiírni a gondolatait.
Nem volt erős elhatározás bennem egykoron, h kisebb, vagy nagyobb családot szeretnék. Aztán úgy alakult, hogy lett öt saját gyerekünk, neveltünk még két unokahugot, rövidebb-hosszabb időre további két-három ismerőst. Most is velünk él egy vendég(kis-nagy)lány. Kitűnő teremtés. Vidéki lány, aki Pesten tanul. Így volt könnyebb.
Persze, sok a dolog velük. Valami gond mindig van. De annál sokkal több öröm. Valójában nem is egyesével, hanem ahogy együtt vannak. Ahogy egymásra találnak. Ahogy segítenek és vigyáznak egymásra. Hogy jönnek a közös barátok. Hogy összenőnek. Elkezdenek hasonlítani egymásra. Külön nyelvük, szokásaik lesznek. Közös titkaik a szülők mögött. Alkotnak egy csipetvilágot. Az övükét.
Mára hiszek a nagycsaládban. Persze tudom, van, akinek egy gyerek nevelése is hatalmas teher. Tudom. Becsület is tisztesség érte.
