2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Olaszországban küszöbön áll egy újabb súlyos kormányválság

Miközben az orosz-ukrán válság és a járvány újabb hulláma teljesen leköti a világsajtó figyelmét, Olaszországban újabb súlyos politikai válság van kibontakozóban. Ezúttal a közelgő államelnök-választás fenyeget elhúzódó belpolitikai konfliktussal, ugyanis a jelenlegi kormányfő bejelentette, hogy kész a miniszterelnöki széket a köztársasági elnökire cserélni. Ebben az esetben viszont a regnáló olasz nemzeti egységkormány veszítené el a vezetőjét, amivel az ország három éven belül szembesülne a harmadik kormányválsággal.

A hétéves mandátuma végére ért leköszönő elnök, Sergio Mattarella közösségi oldalán szombaton felvételt tettek közzé az államfői palotában sorakozó kartondobozokról, arra utalva, hogy a palotából kiköltöző elnök nem kíván újabb mandátumot vállalni. Korábban bejelentette indulását a köztársasági elnöki posztért az olasz jobboldal ikonja, Silvio Berlusconi is, aki a jobbközép koalíció pártjainak támogatására számíthatott.

Végül azonban Berlusconi visszavonta a jelölését, így a jobboldali pártoknak más jelölt után kell nézniük.

SUPER MARIO

Az Európai Központi Bank korábbi elnökét, a gyakran csak „Super” Marioként emlegetett Mario Draghit tartják a mostani elnökválasztás egyik fő esélyesének, ő maga már jelezte, hogy készen áll a kormányfői széket államfőire cserélni.

A 2018-as parlamenti választásokon a fennálló hatalmat támadó Öt Csillag Mozgalom (M5S), valamint a migráció- és Európa-ellenes politikát hirdető Északi Liga szerepelt a legjobban. A 630 tagú törvényhozásban az M5S 227, a centrista-jobboldali koalíció összesen 265, ezen belül az Északi Liga 125, a Silvio Berlusconi volt miniszterelnök vezette Forza Italia 104, a jobboldali Olasz Testvérek 32 és egy kis párt 4 mandátumhoz jutott. A baloldali-centrista pártok koalíciója 122, ezen belül a Matteo Renzi volt miniszterelnök vezette Demokrata Párt (PD) 112 képviselői helyet szerzett. A választások után az Öt Csillag Mozgalom és az Északi Liga alakított kormányt Giuseppe Conte vezetésével, majd, amikor 2019 augusztusában az Északi Liga kilépett a kormányból, a Demokrata Párt vette át a helyét. 2021 elején azonban a Demokrata Párt is visszavonta a támogatását, Conte lemondott, és Mario Draghi – az Európai Központi Bank korábbi elnöke – vezetésével február 13-án nemzeti egységkormány alakult a járvány okozta súlyos helyzet megoldására.

Draghi megválasztása esetén tehát az olasz politika három éven belül a harmadik kormányválsággal nézhet majd szembe, hiszen 2021-ben is gyakorlatilag csak a miniszterelnök unikális személye adott lehetőséget a nemzeti egységkormány felállítására. Az olasz belpolitikára roppant nyomást gyakorolnak a megváltozott erőviszonyok is, hiszen a legutóbbi parlamenti választások óta jelentősen megerősödtek a jobboldali koalíció tagjai, ugyanakkor töredékére esett vissza a jelenleg legnagyobb frakcióval rendelkező Öt Csillag Mozgalom (M5S) társadalmi támogatottsága.

A jelenlegi államfő, Sergio Mattarella utódját szokás szerint a parlamenti felső- és alsóház együttes ülésén választják meg: az első három fordulóban a szavazatok kétharmadával lehet elnököt választani, utána elegendő az abszolút többség.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató