2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Bibliaidézet miatt kell bíróság elé állnia a volt finn belügyminiszternek

Päivi Räsänen akár hat év börtönt is kaphat.

A képviselőnő még 2019-ben posztolt egy képet a Bibliájáról, mely éppen a Rómaiakhoz írt levél 24-27-nél volt kinyitva. A bejegyzéssel kapcsolatos számos panaszt követően a rendőrség kikérdezte, majd nyomozást indított az ügyben, ami végül hivatalos vádemeléshez vezetett a tweettel és korábbi televíziós megjegyzéseivel, illetve egy általa írt pamflettel kapcsolatban, melyek a hatóságok szerint kimerítik a gyűlöletbeszéd kategóriáját, és alkalmasak a homoszexuálisok elleni gyűlöletkeltésre. 

A korábbi miniszter tagadta a vádakat, szerinte ez a per a vallás- és szólsászabadságról szól.

Az Euronews tudósítása szerint Räsänen Bibliával a kezében érkezett a tárgyalóterembe, s mint fogalmazott,

Nem fogok visszalépni a meggyőződésemtől, sem az írásaimtól. Nem kérek bocsánatot Pál apostol írásaiért sem. Készen állok a szólás- és vallásszabadság védelmére ameddig csak szükséges”.

Amennyiben a volt képviselőt bűnösnek ítélik, akár hat év letöltendő szabadságvesztést is kaphat. Pere február 14-én fog folytatódni.

Päivi Räsänen orvosként tanult, mielőtt 1995-ben képviselővé vált. 2011 és 2015 között belügyminiszteri pozíciót látott el a finn kormányban. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató