2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Nem a fővárosban lesz Csollány Szilveszter végső nyughelye

Szülővárosában, Sopronban temetik el Csollány Szilveszter olimpiai bajnokot. Az 51 éves olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, az Újpest, a Dunaferr és a Honvéd korábbi sportolója hosszú betegeskedés után január 24-én, hétfőn hunyt el.

A család Sopron mellett döntött, azonban az sem kizárt, hogy a végső szertartás előtt tartanak egy búcsúztatót a fővárosban, Budapesten is – írja a Bors egy meg nem nevezett informátorra hivatkozva.

Korábban a Magyar Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy saját halottjának tekinti Csollány Szilvesztert, ami azt is jelenti, hogy részt vesz a végső búcsú szervezésében. A magyar sport több nagy olimpiai bajnoka is a Farkasréti temetőben nyugszik, ezért kerülhetett szóba Budapest. Csollány Szilveszter családja és szinte összes rokona azonban Sopronban él.

Az olimpikont szintén saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is. Az erről kiadott közleményben emlékeztettek: Csollány Szilveszter „személyében a magyar sport és a magyar nemzet tragikusan fiatalon vesztette el egy kiemelkedő alakját”.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató