2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Kilép az AfD egyik társelnöke, mert túl szélsőjobboldali lett a párt

Kilép pártjából a német szövetségi parlament (Bundestag) ellenzéki oldalához tartozó Alternatíva Németországnak (AfD) egyik társelnöke, Jörg Meuthen – jelentette be a politikus.



Jörg Meuthen az ARD országos köztelevíziónak azzal indokolta a döntését, hogy a szélsőjobboldali párt egyes részei „nem a szabadságon alapuló demokratikus berendezkedés talaján állnak”.

Elmondta, hogy vereséget szenvedett az A szárny (Der Flügel) nevű – a törekvései miatt alkotmányvédelmi megfigyelés alá vont és hivatalosan feloszlatott – platformjával folytatott harcban, és így kudarcot vallott pártvezetőként.

„A párt szíve nagyon a jobbszél felé húz”, egyértelműen totalitárius vonásokat vett fel, és a koronavírus-járvány óta a szektásodás jelei is megmutatkoznak – mondta Jörg Meuthen.

Az AfD-nek így már nincs jövője az országos politikában, legfeljebb keletnémet (az egykori NDK területén működő) regionális pártként maradhat fenn – véli Jörg Meuthen, aki 2015-ben szerezte meg a két társelnöki tisztség egyikét.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató