2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Szél Bernadett feljelenti a kormányt az „előre megy, nem hátra” plakátok miatt

A képviselő szerint a kormány ezekkel a plakátokkal már a kampányidőszak előtt a Fidesznek kampányol.

Feljelentést teszek hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt, mert a „Magyarország előre megy, nem hátra” kampánnyal a kormány „tájékoztatásnak” hazudott pártkampányt folytat közpénzből, már a hivatalos kampány kezdete előtt. Ez jogellenes: tiltott pártfinanszírozás és a választási esélyegyenlőség írott és íratlan szabályainak semmibe vétele”

– közölte Szél Bernadett a Facebookon.

A független képviselő a posztban felidézi a mostanihoz hasonlítható eseteket, például a 2018-as Stop Soros „tájékoztató kampányt” és a sorosozós nemzeti konzultációt – pár hónappal később ugyanezek voltak a Fidesz választási kampányának fő témái.

Felemlegeti az egy évvel későbbi európai parlamenti választásokat is, ahol az „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel” szöveggel kerültek ki Soros–Juncker-plakátok, melyek szintén egybecsengtek a Fidesz későbbi kampányüzeneteivel.

Szél magát a feljelentést is mellékelte a poszthoz, az itt olvasható.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató