2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Iványi Gábor: Kádár János nem volt olyan korrupt, mint ti

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét Veiszer Alinda kérdezte.

Egy régi, tíz évvel ezelőtti Heti Válaszos Balog Zoltán interjú apropóján hangoznak el a mostani rendszerre vonatkozó legerősebb mondatok Iványi Gábor lelkésztől, Orbán Viktor gyerekeinek megkeresztelőjétől, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetőjétől Veiszer Alinda friss interjújában, írja a Telex. Hozzátették: a 2012-es interjúban az akkori miniszter nekiment Iványi egyházának, aki erre az Élet és Irodalomban válaszolt. Veiszernek arra a kérdésére, hogy ebből aztán lett-e beszélgetés, párbeszéd, Iványi azt mondta, hogy nem, mert ha ő jelentkezne, hogy üljenek le egy kávéra, annak olyan üzenete lenne, mintha a régi személyes ismeretséggel akarna valamit kijárni magának. Hozzáteszi, hogy

normális világban normális lenne, hogy döntéshozókkal beszélget az ember,

de most erre nem nyitottak a döntéshozók, nem állnak szóba azokkal, akikről döntenek.

„A Kádár-rendszer legnagyobb bűne, hogy nem ti vagytok hatalmon, hanem Kádár János”

„Az egy másik kérdés, hogy nagyjából tudják, mit mondanék, és erre nem kíváncsiak. Megmondanám azt, amiben hajdan hittünk, ami miatt együtt csináltuk mondjuk Balog Zoltánnal az Egyház és Világ szamizdat folyóiratot, ami miatt én megnyitottam a kispesti parókiánkat, mert ők reformátusként nem jöhettek össze politikai okok miatt, és nálunk jöttek össze. Vagy megmondanám neki, hogy Zoli, te jártad ki nekem, hogy Mádl Ferenc tüntessen ki olyanokért, amik miatt most bírálsz, hát akkor most mit beszélsz, végiggondoltad magadban? Vagy esetleg négyszemközt elmondanám, hogy Zoli, a volt feleséged most is ott dolgozik nálunk. A lányaid ott laktak nálunk kollégiumban, és sosem mondtam, hogy boríts ide egy kis támogatást. Ezeket elmondanám neki, hogy nem így ismertelek, nem így indultunk. Mit csináltatok a rendszerváltással? Eszünkbe nem jutott volna, hogy a Kádár-rendszer legnagyobb bűne, hogy nem ti vagytok hatalmon, hanem Kádár János. Kádár János nem volt olyan korrupt, mint ti.” Iványi azt mondta, nem sírja vissza a Kádár-rendszert, azzal más baj volt, de

nem lehet azt mondani, hogy a két borzasztó rossz közül feltétlenül ezt kéne választani.

Hozzátette: olyan emberek süvöltik, hogy „baloldal”, meg „Déká”, akik akkor pártfunkcionáriusok táskavivői voltak, „én meg mondjuk felfüggesztett börtönbüntetést töltöttem”.

Orbán gyerekeinek keresztelése és a migránsok

Iványi azt mondta, most is megkeresztelné Orbán gyerekeit, „miért ne”. (Balog Zoltán akkori interjúja szerint ízléstelen, ha valaki végigturnézza ezzel a médiát.) Iványi szerinte nem azért volt probléma, hogy kiderült, hogy ő keresztelte Orbán gyerekeit, mert ez annyira intim, titkos dolog lenne, hanem mert ő keresztelte őket. „Ha a félelem az, amivel az emberek megszólíthatók, akkor is azt gondolom, hogy arról kell beszélni nekik, hogy a sötétségben nem csak félelmetes dolgok vannak”, mondta a lelkész arra a kérdésre, hogy összepasszintható-e politika és a vallásosság erkölcse, például a menekültek befogadását illetően. Iványi szerint lehet erről kedvesen és szépen is beszélni, és lehet huhogni és ijesztgetni is.

„Lehet tisztességesen politizálni. Azt mondani, hogy meg fogjuk találni a kivezető utat, ott vagyok veletek, ez egy jó közös ügy lesz, és

nem azt mondani, hogy ki merre lát, vagy kezdjük el üldözni a ferdeszeműeket, romákat, Soros Györgyöt.”

A lelkész úgy véli, a hamis próféták is ebből éltek, hogy azt mondták, amit az emberek hallani akartak, ha a félelem volt jó csemege, akkor huhogtak nekik. Iványi beszél arról is, hogy talán lelki eredetű lehetett az a titokzatos betegsége, ami miatt az elmúlt években lefogyott. Sokan rákra gyanakodtak, de végül kiderült, hogy nincs arról szó, és nem is jöttek rá az orvosok, hogy pontosan mi lehetett.

Iványi úgy véli, hazánkban máról holnapra kell élni, nyulat kell fogni és erdőből fát vágni

Szó esik a szegénységről is, azt mondta, ők tízen voltak testvérek, öt fiú lakott egy szobában, de nem érezte magát soha olyan értelemben szegénynek, mint amit most lát Magyarországon.

Ebbe betegszem bele, a szegénységnek ez az undorító formája, amiben ötlet sincs, reménység sincs,

máról holnapra kell élni, nyulat fogni horoggal, orvhalászni, az erdőből fát vágni. Amikor lelkészként ilyet láttam, ott tanultam meg, hogy nem erről beszélünk a Tízparancsolatban, hogy ne lopj, mert ők vannak meglopva”.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató