2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Törvénytelen a hétfőre tervezett pedagógussztrájk

A bíróság elsőfokú határozata megszületett ugyan január 28-án, de a döntés nem jogerős, így törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk – írta szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Közleményük ismerteti: a szakszervezetek már december 21-én – a kormánnyal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan – bírósághoz fordultak, azonban nem tudtak formailag és tartalmilag megfelelő kérelmet előterjeszteni, így a szükséges hiánypótlások miatt a bíróság csak január 28-án hozott elsőfokú, nem jogerős határozatot. Hangsúlyozták: a jogszabály alapján sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott róla, ez a helyzet azonban hétfőn nem áll fenn. A kormány felszólította a hétfői sztrájkot nagy erőkkel szervező szakszervezeteket arra, hogy tanúsítsanak jogkövető magatartást, és a hétfői sztrájkot halasszák el.

Az Emmi közleménye arra is kitér, hogy a koronavírus-járvány miatt a gyermekek és a szülők így is több hiányzásnak, tehernek voltak kitéve az elmúlt időszakban. Mivel a sztrájk jogszerűtlen – írták -, a tanulók tankötelezettsége pedig fennáll, a hétfői napon iskolába kell menniük, a távollét hiányzásnak számít. Ezért is kértük a szakszervezeteket, hogy ne teremtsenek káoszt, ne ösztönözzék a pedagógusokat a jogsértésre, és halasszák el a sztrájkot, várják meg a bíróság jogerős döntését – írták.

 

MTI

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató