2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Továbbra sem hajlandó kifizetni a bírságot Bige László

Bige László lassan négy hónapja nem hajlandó kifizetni a GVH által a műtrágyakartell miatt vállalkozásaira kiszabott tizennégy milliárdos bírságot. Ez annak tükrében különösen felháborító, hogy a baloldali oligarchának arra láthatóan van pénze és ideje, hogy Márki-Zay Péter kampányát finanszírozza.

Bige eddig legalább hatvanötmilliót adott Gyurcsány jelöltjének, miközben arra is figyelt, hogy Budapest egyik legdrágább éttermében látványosan megebédeltesse. A baloldali oligarcha korábban harminchat milliárdos kárt okozott a gazdáknak, és így gyakorlatilag minden magyar embernek.

Továbbra sem fizették ki a Bige Lászlóhoz köthető cégek a rájuk kiszabott rekordmagas, 11 milliárd forintos GVH-bírságot.

A vállalatcsoportot tavaly kartellezés miatt marasztalta el a versenyhivatal, Bige László ugyanis piaci monopolhelyzetét kihasználva 36 milliárd forintos kárt okozhatott a gazdáknak. A vörösbáróként ismertté vált oligarcha a cégcsoport megnövekedett költségeire hivatkozva lassan három hónapja nem fizet – mintha ez felmentést adna a bírság alól, pláne akkor, amikor jóval nagyobb extrahasznot tett zsebre a gazdák megkárosításával.

 
Mindezek mellett arra azonban volt energiája Bigének, hogy elmenjen a baloldali propagandista, Juszt László műsorába siránkozni. Az adásban olyan valótlanságokat hordott össze, mint például, hogy az őt feljelentő személyt valaki vagy valakik 100–150 millió forinttal lefizették. Abban sem mondott igazat a magát műtrágyakirálynak neveztető milliárdos, hogy 2010 előtt nem kapott egyetlen forint állami támogatást sem – írja az Origo.

Bige olyannyira beférkőzött a baloldali kormányzat legfelsőbb köreibe, hogy az IMF-hitel felvétele után vállalkozása több mint tízmilliárd forintnyi hitelt kapott a Gyurcsány-kormánytól. Abban az időszakban, amikor a brutális kormányzati megszorítások következtében a magyar emberek túlnyomó többségének csökkent a fizetése, sokan pedig utcára kerültek.

Hacsak azt nem vesszük ide, amit most írogatnak ezek a bohócok, hogy kaptunk hitelt

– tette hozzá ingerülten, majd azt hazudta, hogy “nagyon szigorú” feltételekkel kaptak csak hitelt. Ez sem igaz, természetesen, hiszen Gyurcsányék semmilyen feltételt nem szabtak a hitel felhasználására, sőt, Bige cégének még kezességet sem kellett adnia a pénzért cserébe. A beszélgetés végén a milliárdos arról beszélt, hogy az ellene indított eljárásokat felülről irányítják.

Valaki megengedi ezt

– jelentette ki mindenféle konkrétumok nélkül az oligarcha, hozzátéve, hogy valaki utasította a belügyminisztert, amikor 300 rendőr kiszállt az egyik gyárához. Ezzel arra célzott Bige, hogy azért indultak ellene a büntetőügyek, mert kiállt a baloldal mellett. Csakhogy ez konkrétan nem igaz, ugyanis a milliárdos csak azután kezdte pénzelni Márki-Zayt, méghozzá éppen azért, mert tőle és Gyurcsánytól várja, hogy elkerülhesse a felelősségre vonást.

Bige az eljárás kezdete utáni első interjújában még azzal is megpróbálkozott, hogy felajánlotta: nem támogatja a baloldalt, ha futni hagyják. Természetesen a kormány az ajánlattal nem foglalkozott, ezért Bige László teljes erővel szállt be a baloldal és jelöltjük, Márki-Zay Péter kampányába.

Korábban derült ki, hogy már hatvanötmillió forinttal támogatta a baloldal kampányát. Bige és Márki-Zay korábban egy luxusétteremben egyeztetett. A rezsicsökkentést támadó baloldali politikus hevesen bólogatott és nevetgélt a gazdákat megkárosító műtrágyakirállyal. Mindeközben a baloldal jelöltje arról beszél a nyilatkozataiban, hogy eltörölné a rezsicsökkentést és a minimálbért, valamint a 13. havi nyugdíjat is, Márki-Zay szerint ugyanis az embereknek érezniük kell az árakat, mert különben nem spórolnak.

A felvételek szerint azonban Márki-Zay Péter maga nem igazán híve a spórolásnak, csak a magyar embereket szeretné erre rávenni. Márki-Zay Pétert azonban ez nem aggasztja. A baloldal miniszterelnök-jelöltje saját elmondása szerint nem is kérdezte a kartellezésről Bige Lászlót, és úgy fogalmazott, hogy az ördöggel is összefogna, hogy hatalomra kerülhessen. 

A kartellezési ügy hátterében az állt, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A Nemzeti Versenyhatóság Versenytanácsa összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre. Ez érintette a Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása mellett a Hőgyészi Agrokémiai Kft.-t és a Cargill Magyarország Zrt.-t. A Nitrogénművek a baloldal egyik fő támogatójához, Bige Lászlóhoz köthető. Az árak rögzítését, a piac felosztását célzó tiltott megállapodások – vagyis a kartellek – a legsúlyosabb versenykorlátozásnak számítanak, mivel jelentős társadalmi károkat okozhatnak. A műtrágyakartell esetében a forgalmazói árverseny visszaszorítása miatt a hazai gazdák a jogsértés időtartama alatt – a tiszta versenyhelyzetben érvényesülő árakhoz képest – magasabb árakkal szembesülhettek. Mivel a műtrágya a mezőgazdaságban a szántóföldi tápanyag utánpótlása szempontjából meghatározó jelentőségű, a jogsértés hatásai a termelők költségeinek növelésével továbbgyűrűzhettek az élelmiszerpiacra, potenciálisan károsítva ezzel a magyar fogyasztókat.

Bige László a bírság után sem nyugodott meg, és azzal fenyegette meg a magyar gazdákat, hogy csak egy napig lehet majd műtrágyát venni tőle, és ezen kívül csak külföldön fog értékesíteni. A magyar műtrágyapiac hatvan százalékát az ország egyetlen érdemi mennyiséget termelő műtrágyagyára, a Nitrogénművek Zrt. uralja. A hazai gazdálkodók 1,8 millió tonna műtrágyát használnak fel, amely elengedhetetlen a biztonságos termény- és élelmiszer-előállításhoz. Bige ezt a kijelentését december végén visszavonta, kétnapos vásárlási időt hagyott, és bejelentette, hogy nem viszi ki a műtrágyát az országból.

A kartellezés mellett Bige László ellen októberben emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és vesztegetés vádja miatt. Az ügyészség szerint Bige visszaosztásos rendszerben értékesítette a műtrágyát, amelyet saját üzemében leértékelt, majd teljes áron adott tovább. A gyanú szerint Bige csaknem 800 millió forint vesztegetési pénzt kapott, amelyet egy kedvezményezett kereskedő adott át neki. Bige Lászlóra börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség, valamint vagyonelkobzást a vesztegetési pénzre.

Forrás: Origo

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató